70 ezer szórólapot kell szétküldenie Szegeden a Fidelitasnak, mert kamuztak Botka embereiről

POLITIKA

A Fidelitasnak fejenként 1 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie Kalmár Gábornak, Botka László kabinetvezetőjének, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőnek és Solymos László volt alpolgármesternek, továbbá összesen 70 ezer példányban szórólapot kell eljuttatniuk az összes szegedi háztartásba amiért megsértették jó hírnevüket. 

Az ügy előzménye, hogy egy éve, tavaly októberben majd novemberben is a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót a szegedi Fidelitas, annak apropóján, hogy Gyulán első fokon nem jogerősen elítélték a polgármester több munkatársát is. 

A Fidelitas teleszórta a várost olyan szórólapokkal, amik börtönválogatottként ábrázolták Botka kollégáit. Nem sokkal később molinók és óriásplakátok is ellepték a várost ugyanezekkel a rajzokkal. 

Ezután fordultak bírósághoz Botka emberei, hogy állapítsa meg jó hírnevük sérelmét, és kötelezze az elkövetőket elégtétel adására, továbbá sérelemdíj megfizetésére. Azzal érveltek, hogy a Fidelitas elhallgatta, hogy a gyulai parkolóbérletek ügyében csupán első fokú, és nem jogerős ítéletet született, a büntetést pedig a bíróság felfüggesztette. 

A Szegedi Törvényszék első fokon elutasította a keresetet, de az Ítélőtábla felülírta azt, és megállapította a jogsértést, mert „az elhallgatással és a kampánnyal megsértették a felperesek személyiségi jogait, mert valós tényeket hamis színben tüntettek fel.”

A bíróság ennek nyomán arra kötelezte a Fidelitast, hogy 70 ezer példányban  juttasson el szórólapot minden szegedi háztartásba, és azon tájékoztassa a szegedieket az ítélőtábla által hozott ítéletről, a pontos tényállásról, és ismerjék el, hogy megsértették Kalmár Gábor, Mózes Ervin és Solymos László jó hírnevét. 

Az alperesnek ezen túl 1-1 millió forint sérelemdíjat kell kifizetnie a felpereseknek. (szeged.hu)