Minden jel szerint már fél év múlva új választásokra kerülhet sor Mohácson, ahol Csorbai Ferenc MSZP-s jelölt lett a polgármester az október 13-i önkormányzati választáson.
Mohácson az esélyesének számító fideszes jelölt, a várost 20 éve irányító Szekó József szeptember végén elhunyt, és új jelölt állításra már nem volt ideje pártnak. Hiába zajlott az ügyben aláírásgyűjtés is a városban, és hiába kérte az ellenzék is - DK-tól a Momentumon át a Jobbikig - Csorbaitól, hogy lépjen vissza, ő ezt nem tette meg.
Csorbai végül úgy lett polgármester, hogy alaposan megalázták a helyiek, és sokkal több volt érvénytelen voksot kapott (4076), mint amennyien támogatták (1867).
Az MSZP-s polgármester a képviselő-testület megalakulása után együttműködésre kérte város vezetőit. Pávkovics Fábor, a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője az MTI tudósítása szerint viszont ugyanitt leszögezte, hogy a jogszabály által megjelölt első lehetséges időpontban, azaz hat hónap múlva szeretnék feloszlatni a testületet.
Erre minden esélyük meglesz, mivel a polgármesteren túl a testületben tizenegy képviselő van, és ebből nyolc mandátumot a Fidesz-KDNP szerzett meg, míg kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig összesen egy hely jutott.
Abban egyetértés mutatkozott a felek között, hogy a következő hat hónapban fontosnak tartják a város működésének biztosítását.