Berúgott a parókián a választás estéjén, aztán ledöntötte a Trianon-emlékművet

bűnügy

180 ezer forint pénzbüntetésre ítélték azt a 49 éves, ecsédi férfit, aki október 13-án, a választási eredményekre várakozva berúgott a parókián, majd ledöntötte a falu Trianon-emlékművét.

A megrongált emlékmű

A Heves Megyei Ügyészség közleménye szerint a férfi este 11 óra után érkezett meg a térre, ahol „megállt, majd indulatosan rángatni kezdte az embermagasságú díszoszlopot, mely végül ledőlt a talapzatáról és a térkőből készült burkolatra zuhant”. Emiatt aztán a „szent korona megrongálódott, annak több darabja letört”.

Az ügyészség szerint a vádlott, akit gyorsított eljárásban ítéltek el, 800 ezer forint kárt okozott az önkormányzatnak. A szabadidejében polgárőrként dolgozó férfi vállalta a kártérítést, és azt is megígérte, hogy a testületi ülésen fog bocsánatot kérni.