Túlságosan függetlenségpártinak tűnik, eltiltották a választásoktól

külföld

Nem indulhat el egy hongkongi kerületi tanácsi választáson Joshua Wong aktivista, mert a hatóságok szerint túlságosan függetlenségpártinak tűnik. Wong a Yau Tsim Mong nevű kerületben indult volna november 24-én, rajta kívül senkit sem utasítottak vissza. 

A kerület vezetése arra hivatkozott, hogy bár háromszor is megkérdezték, Wong egyszer sem mondta meg egyértelműen, hogy opciónak látja-e Hongkong Kínától való függetlenségét. 

Joshua Wong
Fotó: PHILIP FONG/AFP

Az aktivista és az általa vezetett, Demosisto nevű szervezet hivatalosan elutasítja a városállam függetlenségét, de kitartanak a hongkongiak önrendelkezése mellett. Wong az ezzel kapcsolatos kérdésre Hszi Csin-ping kínai elnököt idézte, aki azt mondta, minden egyes, Kína kettészakítására tett kísérlet összezúzott testeket és törött csontokat fog eredményezni. Wong azt mondta, a fenyegetés miatt nem támogatná a függetlenséget. 

A hivatalnak azonban ez nem volt elég, mivel Wong válasza azt üzente, hogy kényszerből, és nem őszinte elkötelezettségből mondja, amit mond. „Ha objektíven nézzük, egyértelmű kétségek merülnek fel az őszinteségével kapcsolatban” - áll az elutasításról szól dokumentumban. Wong a Facebookon reagált, és elítélte „a kormány politikai alapú átvilágítását és cenzúráját”, ami megfosztja őt a politikai jogaitól. 

Korábban a Demosisto egy másik aktivistáját, Agnes Chow-t is hasonló okok miatt tiltották el a választásoktól. A hivatalos indoklás szerint azért nem indulhatott, mert kiállt az önrendelkezés mellett, ami szembemegy az alaptörvénnyel. 

Hongkong egy különleges igazgatású városállam, amely Kínához tartozik ugyan, de önálló közigazgatással rendelkezik. A 22 éves egyetemista Wong idén egy hónapot ült börtönben, még a 2014-es, esernyős tüntetések miatt. Miután kiengedték, azonnal Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását követelte. 

A Financial Times nemrég úgy értesült, hogy a kínai kormány tényleg le fogja váltani Lamet, akinek a vezetése alatt Hongkong óriási politikai és társadalmi válságon esett át. A kínai külügyminisztérium tagadta a hírt. (Hong Kong Free Press)

Kapcsolódó cikkek