Csütörtökön átvette a győri városházán megbízó levelét a helyi választási bizottság elnökétő, dr. Gál Miklóstól Borkai Zsolt győri polgármester, aki a helyiek 44,3 százalékának támogatását élvezve őrizte meg posztját a győri önkormányzat élén.
A Kisalföld tudósítása szerint Borkai megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy nem volt egyszerű az elmúlt egy hónap sem neki, sem a győrieknek.
Borkai összesen 44 989 szavazatot kapott, hangzott el a választási bizottság elnökétől, mielőtt átadta neki a megbízó levelet.
A régi-új polgármester nyilatkozott is, de kérdezni nem lehetett tőle ezúttal sem, ahogy azon a - már megválasztását követően tartott - „sajtótájékoztatón” sem, amin bejelentette, hogy kilép a Fideszből. Csütörtökön a következőt mondta el:
„Szeretnék köszönetet mondani minden győrinek. Az elmúlt egy hónap sem a győriek, sem jómagam számára nem volt egy egyszerű időszak. Szeretném megköszönni – nagy tisztelettel – a győrieknek, mert kitartottak mellettem, s értékelték az elmúlt 13 év munkáját, ami együtt, közösen valósítottunk meg. Azt tudom ígérni a győrieknek, hogy az elkövetkezendő időszakban is az elmúlt időszakhoz hasonló intenzitással igyekszem közreműködni és fejleszteni a várost a képviselő-testülettel. Találkozunk az alakuló értekezleten, mely időpontjáról jövő héten adok számot.”
Borkai Zsolt volt a 2019-es önkormányzati választás főszereplője főszereplője lett, miután „Az ördög ügyvédje” blog több körben közölt képeket és szexvideókat egy hajóról, ahol a fiatal lányok társaságában volt látható. A blog ezen túl korrupcióval is vádolta Borkait, többek közt írt „a győri polipról”, amelynek tagjai egész Győrt „behálózták”, és „szétlopták”, valamint a „legdrágább dugattyús egymotoros” kisgépről is. A győriek ennek ellenére újraválasztották, a Fideszből viszont kilépett. (Kisalföld)
Sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kilép a Fideszből, és független polgármesterként folytatja.
Borkai-közeli vállalkozók, a helyi közbeszerzések királyai mellett „az agy” is előkerül.
A Borkai-ügy legfrissebb fejleményei: a szivárogtató szerint a győri polgármester gyakran repült egy, Somogyi János cége által birtokolt kisrepülővel. Somogyi neve már a nagy vagyonokat megalapozó audis ingatlanügyletben felmerült, Borkai fia is olyan cégnél ügyvezető, ami kötődik az üzletemberhez.
Pár nappal a választás előtt négy jobbikos egyéni jelölt felrúgta az összefogást. Borkai pont ezekben a kerületekben nyerte a legnagyobbat Glázer Tímea ellen.