Négynapos üléssel folytatódik a munka az Országgyűlésben jövő héten, írja az MTI, és fontos döntésekre is sor kerül majd, mert már hétfőn dönt a parlament arról, hogy meghosszabbítják-e Polt Péter legfőbb ügyész megbízatását, illetve hogy megteszik-e alkotmánybírónak az Országos Bírósági Hivatal eddigi elnökét, Handó Tündét, aki Stumpf István helyét veheti át.
Kövér László házelnök a parlament honlapján tette elérhetővé napirendi javaslatait, amik hétfőn 13 órától vitatnak meg a képviselők.
Hétfőn a napirendi előtti felszólalások és az interpellációk után döntenek majd Polt, Handó, továbbá a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsman-helyettesi posztra jelölt Szalayné Sándor Erzsébet sorsáról. Mindhárom szavazás titkos lesz.
Handó jelöléséről hétfőn döntött a Fidesz-KDNP pártszövetség. Mivel a két tisztség összeférhetetlen, megválasztása esetén Handónak le kell mondania az OBH vezetéséről.
Áder János köztársasági elnök kedden tájékoztatta arról a házelnököt, hogy továbbra is Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek. Polt 2000 és 2006 között, illetve 2010 óta tölti be a tisztséget.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi beszámolóinak, valamint a hatóság jövő évi költségvetésének tárgyalására szerdán kerül sor.