Még mielőtt bemegy a temetőbe emlékezni elhunyt szerettére, üljön le egy pillanatra, mert a képviselő úr átadja a temetőkaput

POLITIKA

Sok szép pillanata volt már valamit átadó politikusnak, de Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. választókerületének fideszes képviselője igazán érzi, mikor van itt az ideje az ünneplésnek. 

A politikus november 1-én, Mindenszentek napján Kovácsvágáson avatta fel a faragott temetőkaput, ezt most ki is posztolta.

A posztjában nagyon szépen összekötötte az avatást Mindenszentekkel/Halottak napjával. 

„Ezekben a napokban mindannyian fájó szívvel, szeretettel és hálával gondolunk elhunyt szeretteinkre.

Ennek jegyében készült el Kovácsvágáson a faragott temetőkapu is, melynek átadásán közösen emlékeztünk mindazokra, akik már nem lehetnek velünk!

Legyen áldott emlékezetük!”

Szép számú közönség előtt beszélt a képviselő. 

Az egybegyűltek a szalagátvágás után

be is mehettek a temetőbe, miután végre kinyitották a felavatott kaput.

Forrás