Két napig cukorkán tengődött egy gumicsónakban, de megmentették

baleset

Egy új-zélandi turista 37 órán át vesztegelt az Égei-tengeren, Görögország közelében, míg Krétától északra ki nem mentették. A 45 éves Kushila Stein két napon át cukorkákon élt, és műanyagtáskákkal melegítette magát a gumicsónakban. 

Stein - édesanyja beszámolója szerint - egy Mike nevű férfinak segített elszállítani egy jachtot Törökországból Athénba, miközben úgy döntött, csónakjával ellátogat Folegandrosz szigetére, hogy egy kicsit „kinyújtóztassa a lábait”. Csakhogy útközben visszafelé az egyik evezője a tengerbe esett, az erős szél pedig a nyílt vízre sodorta. 

A férfi jelentette Stein eltűnését a rendőrségen, mire hat hajót, egy helikoptert és egy víz alatti drónt is bevetettek a keresésére. A nő rutinos módon piros táskát húzott a fejére, és egy tükörrel is próbálta felhívni magára a figyelmet, míg a görög parti őrség rá nem talált. 

Mivel attól félt, nem éli túl a kalandot, a csónak oldalára írta édesanyja nevét és elérhetőségét. (BBC)