Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta LMP-s parlamenti képviselő ellen.
A vádirat szerint Demeter 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat azzal a megjegyzéssel tette közzé a Facebookon, hogy a Magyar Honvédség Orbán Viktor lányát törvénysértő módon szállította.
Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, az ügyészség szerint Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki.
A legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette Demeter mentelmi jogát, majd gyanúsítottként hallgatták ki, de nem tett vallomást. Az ügyészség azt indítványozta, hogy ha Demeter az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekményt, ítéljék kétmillió forintos pénzbüntetésre. Az országgyűlési képviselőket három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik hivatali visszaélésért.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mert "a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokat" hozott nyilvánosságra.
Érdekes: nem a honvédelmi minisztérium, hanem a párt frakciója fordult az ügyészséghez.
Egy iratbetekintésen derült ki, hogy Orbán Flóra is az Airbuson volt.