Nagy tömegben tüntetnek Erdogan török elnök budapesti látogatása ellen. Délután két órakor indultak az Oktogonról, majd a Margit hídon át, óriási kurd zászlót tartva a fejük felett a Széll Kálmán tér felé haladtak tovább.
Tudósítónk szerint rengetegen hoztak magukkal kurd zászlókat, és „terrorista Erdogan!” skandálásokat hallani. A másik sláger egy kétsoros költemény, így szól: „Gyerekgyilkos jött a Várba // Basszuk ki a bús picsába!”
Időközben közös sajtótájékoztatót tartott Orbán és Erdogan, ahol a magyar miniszterelnök azt mondta, „úgy gondoljuk, hogy Törökország nemcsak nagy ország és nagy nép, hanem nagy nemzet is. Magunkat is ősi, történeti nemzetnek tartjuk. És a nemzeteknek tisztelniük kell egymást. Meg kell adni a tiszteletet, mindig meg fogjuk adni”, ezért nem nyugszik bele abba, hogy „Magyarországon gúnyolódjanak egy másik ország vezetőjén, vagy egy másik nemzeten”.
A „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” című tüntetést a Mi Időnk internetes újság, a Nők Rojaváért és a Szolidaritás az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációért csoport szervezi.
A tüntetők délután kettőtől gyülekeztek az Oktogonnál, onnan elindultak a Nyugati pályaudvaron és a Margit hídon át a Széll Kálmán térre, ahová várhatóan 5 órakor érkeznek meg. Itt rövid beszédek jönnek, aztán a Szentháromság térre mennek.
Ahogy keddi közleményükben írták, azért tüntetnek, mert a magyar kormány nyíltan támogatja Erdogan észak-szíriai, kurdok elleni offenzíváját, és még vendégül is látja a török elnököt.
Azt, hogy Erdogan és Orbán miért értik meg egymást ilyen jól, ebben a videóban mutattuk be, a törökországi Amnesty International vezetőjével pedig az emberi jogok helyzetéről beszélgettünk.
A miniszterelnök szerint mi is egy ősi, történeti nemzet vagyunk, a törökök is azok, nem szabad bántani őket.
Nem mindenki örül a török elnök budapesti jelenlétének.
Hogyan lehet ennyire jóban a muszlim invázióval riogató magyar miniszterelnök, és a világ legnagyobb hatalmú muszlim politikusa? Úgy, hogy Orbán és Erdogan sokkal több mindenben hasonlítanak, mint elsőre gondolnánk.
A török Amnesty International igazgatójával beszéltünk a jogvédők esélyeiről egy autokráciában, illetve „a híres magyar zsidóról”, aki már Törökországban is egyre többeket irányít a háttérből.