580 nap után szabadon sétált ki a börtönből a volt brazil elnök

külföld

Brazília korábbi elnökét, Luiz Inácio Lula da Silvát kiengedték a börtönből, ahol 12 éves büntetését töltötte korrupcióért - írja a Guardian. Arról, hogy esély van rá, hogy ma több ezer másik emberrel együtt szabadon sétáljon ki a börtönből, ma korábban már írtunk. A legfelsőbb bíróság döntését üdvözölték a Lula néven ismert elnök támogatói, é felbőszítették az ország jelenlegi, szélsőjobboldali vezetője, Jair Bolsonaro követőit. 

Pénteken 580 nap után hagyta el a börtönt, ahova 2018 áprilisában zárták be korrupcióért és pénzmosásért, az utcán támogatói ünnepelték.

Lula egyik támogatója a börtön előtt, kezében a volt elnök képével.
Fotó: Leo Correa/AP

A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott döntése nem kimondottan a volt elnökre vonatkozik, hanem, hogy a büntető törvénykönyv egy olyan, három évvel ezelőtt megszavazott, most pedig szoros szavazással alkotmányellenesnek talált szakaszára , ami azt mondta ki, hogy ha egy elítélt első fellebbezése eredménytelen, az illetőnek azonnal meg kell kezdenie a büntetése letöltését. Lulán kívül akár 5000 másik rabot is érinthet a döntés. 

Pénteken korábban Bolsonaro alelnöke, Gen Hamilton  Mourão azt tvittelte:  Hol van a jogállamiság Brazíliában?

Kapcsolódó cikkek