Ha nem emberhalál lett volna a vége, brit humoros filmbe illő lett volna az a jelenet, hogy egy magányosan élő, 71 éves hawaii férfit annyira nem izgatott fel az a tény, hogy a kertjében lávafolyamok folynak, hogy teljes nyugalommal a fái metszegetésébe fogott egy éppen megszilárdult lávafolyam közvetlen közelében. Csakhogy a férfi pechjére megszédült, és beleesett egy 60 centi átmérőjű lyukba, azon keresztül pedig 7 métert zuhant egy úgynevezett lávaalagútba, ahol meghalt.
A barátainak csak pár nap elteltével tűnt fel, hogy nem jelentkezik, ekkor riasztották a rendőrséget.
A lávaalagutak jól ismert jelenségnek számítanak: úgy keletkeznek, hogy a laposabb területre érő lávafolyam külső része lehűl és megszilárdul, de belül akár hosszabb időre is megmarad a viszkózus, de még folyni képes izzó láva. Ami idővel kifolyik az így keletkező cső- vagy alagútszerűségből, de még sokáig csordogálhat a fenekén azután is, hogy az alagút teteje már rég hideg és kemény. A külvilágból jellemzően kisebb-nagyobb lyukak nyílnak az alagút tetején, egy ilyen okozta a hawaii nyugdíjas vesztét is.
A többi barlangszerű geológiai jelenséggel ellentétben a lávaalagutak igen gyorsan, pár nap alatt is kialakulhatnak, a hosszuk pedig a pár métertől a 60-70 kilométerig terjedhet. (via BBC)