Evo Morales beadta a derekát, új választások lesznek Bolíviában

Tbg
külföld

Véget érhetnek a hetek óta tartó zavargások Bolíviában, ahol a hivatalos eredmények szerint ugyan az országot régóta irányító Evo Morales elnök nyert október 20-án, a választásokat megfigyelő Amerikai Államok Szervezetének (OAS) és az ellenzék szerint durva csalások történtek, amiért az eredményeket meg kell semmisíteni.

Morales vasárnap bejelentette, új választások kiiírását kéri, és lecseréli a választási bizottság tagjait is. Mostani sajtótájékoztatóján közölte azt is, nem mond le a hatalomról, mivel nem követetett el törvénysértést.

Hétvégén is folytatódtak a három hete zajló tüntetések, a Morales-ellenes tüntetők a hét végén megszállták a Bolivia TV és a Radio Patria Nueva közös épületét is.

Az AFP francia hírügynökség szerint a tüntetők mintegy 300-an voltak, az épületből kiűzött alkalmazottak pedig néhány tucatnyian. Mindkét médium csak zenét játszik azóta.

Az elnök szombaton elítélte a rádió- és tévészékház megszállóit. "Azt mondják, a demokráciát védik, de úgy viselkednek, mint egy diktatúrában" - jelentette ki a Twitteren.

Az államfő szombat esti sajtóértekezletén arra kérte a négy legnagyobb politikai pártot, hogy kötetlenül tárgyaljanak az ország megbékítéséről. A tárgyalásokra meghívta Ferenc pápát és több nemzetközi jogvédő szervezetet is.

Carlos Mesa, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője azonban visszautasította a meghívást. "Nincs miről tárgyalnunk Evo Moralesszel, mert elvesztette minden realitásérzékét" - mondta.

A helyszínről a 444 is közölt riportot. (BBC/MTI)

Kapcsolódó cikkek