A kínai kormány meghamisíthatta a szervtranszplantációs statisztikákat

külföld

Egy, a BMC Medical Ethics Journal című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint több jel is mutat arra, hogy a kínai kormány meghamisította az ország szervtranszplantációs statisztikáit, ezzel próbálva elkendőzni, hogy sokszor börtönökben kivégzett foglyok szerveit használják fel, vagy más olyan emberekét, akik nem önszántukból lettek szervdonorok.

2015-ben a kínai kormány ígéretet tett arra, hogy többé nem használja fel kivégzett foglyok szerveit ilyen műtéteknél. Ez azért volt nagy dolog, mert korábban szinte kizárólag ebből a forrásból dolgoztak az orvosaik, az, hogy valaki önként szervdonor legyen, nem volt elterjedt az országban.

Matthew Robertson, az Ausztrál Nemzeti Egyetemen dolgozó kutatásvezető azt mondta a Guardiannak, hogy a vizsgálat során statisztikai és matematikai módszerekkel dolgoztak, és kiderült, hogy a hivatalos kínai statisztika számai az elmúlt években szinte pontosan ráillenek egy matematikai formulára, éppen ezért a kutatók szerint majdnem teljesen kizárt, hogy valódi adatok legyenek.

Korábbi statisztikák alapján egyébként évente nagyjából 60 ezer szervátültetés történik Kínában, és a 2010 előtt szinte teljesen átláthatatlan rendszert ugyan elkezdték modernizálni, de a folyamat nem fejeződött be, továbbra is nagyon nehéz, szinte lehetetlen a donorokig visszakövetni az átültetett szerveket. (Guardian)