„Ez az utolsó esélyünk, mondták tényszerűen (a tüntetők). Ha feladjuk, semmi nem marad köztünk és Kína között. Aztán Hszincsiangról beszéltek, és arról, mit művelt ott Kína az ujgur kisebbséggel. Sok tüntetőt hallottam az ujgurokról beszélni az elmúlt hónapokban. Kína lehet, hogy példát akart statuálni azzal a területtel, de a hongkongiak éppen az ellenkező következtetést vonták le ebből - hogy teljes erővel ellen kell állni, mert ha egyszer veszítesz, az katasztrófát jelent a népednek, és a világ nem fog törődni ezzel.”
A részlet Zeynep Tufekci hongkongi riportjából származik, és fontos részét magyarázza meg annak, miért tartanak már ötödik hónapja, egyre brutálisabb jelenetek mellett is a hongkongi tüntetések. A példaként felhozott Hszincsiangban ugyanis gyakorlatilag totális diktatúra működik, az ujgur kisebbség tagjait átnevelő táborokba küldik - az itteni viszonyokról nemrég részletesen írtunk.
A hongkongi tiltakozást pedig eredetileg egy törvénymódosítás váltotta ki, ami után könnyebb lett volna kiadni hongkongiakat a kínai hatóságoknak. Ezt ugyan visszavonták, de a tiltakozás közben átalakult általános ellenállássá Pekinggel szemben, mert valójában sokkal nagyobb a tét.
Elképesztő méreteket öltött a rendőri brutalitás Hongkongban, de egyelőre úgy néz ki, a tüntetők magukra maradtak. Kína súlyos büntetést kér a tiltakozókra.
Sayragul Sauytbay családja még éppen el tudott menekülni, neki viszont elvették az útlevelét, és bekerült egy olyan táborba, aminek a létét is próbálták tagadni. Rendszeres a nemi erőszak és a kínzás, a mindennapok agymosással telnek. Egymillió embert tarthatnak fogva ilyen körülmények között.