Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília válnak: erről pénteken egyenesen a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya adott ki hivatalos közleményt, közüggyé emelve két ember személyes drámáját.
A válásnak ugyanakkor valóban lehet a bulváron túlmutató jelentősége. Az utóbbi években amikor a propagandaminisztert nem túl visszafogott életmódjáról kérdezték, az volt a visszatérő válasz, hogy ezt sikeres vállalkozó felesége pénzéből finanszírozza a család. Rogán Antalnak viszont mostantól elvileg ki kellene jönnie hivatalos fizetéséből.
Rogán a feleségére hivatkozott például a legendás 2016-os helikopterezésnél. Miután Rogán előbb letagadta, majd lebukott azzal, hogy helikopterrel mentek egy lagzira egy 1,5-2 millió forintos úton, azzal a magyarázattal állt elő:
„sikeres üzletasszony feleségének” cége egy barterszerződéssel intézte a járművet.
Amikor Juhász Péter ellenzéki politikus 2017-ben kiposzolt egy képet, amin Rogán-Gaál Cecília egy többmillió forintos órát viselt, Rogán közölte: A feleségem saját céggel, önálló jövedelemmel és megtakarítással rendelkezik.
Amikor pedig idén ősszel a 444 megírta, hogy a Rogán-család már nem a vagyonnyilatkzatban szereplő Pasa Park-i lakásban él, hanem beköltöztek egy hatalmas házba a Felhő utcába Sarka Katáék mellé, a hivatalos válasz az volt:
„Az ingatlant Rogán-Gaál Cecília bérli.”
Az utóbbi években valóban látványosak voltak Rogán-Gaál Cecília „üzleti sikerei”. Sarka Katával közös cége, a Nakama & Partners 2016 és 2018
A vállalat tulajdonosai 2018-ban 136 milliós osztalékot vettek ki a cégből. Rogán Cecíliának van médiacége is, a Top News Hungary Kft., amit Sarka Katával közösen alapított, de ő a többségi tulajdonos.
A Rogán-Gaál cége által szervezett sporteseményeket pedig 273 millió forinttal támogatták állami cégek. Amikor Rogán Antalt megkérdezték arról, mit szól a feleségének jutó állami támogatásokhoz, azt mondta: „Míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a problémájuk, hogy a gyerekeket neveli, és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma. Döntsék el. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka, az.”
A sikerekkel párhuzamosan maga Rogán Cecília is egyre inkább vállalta az önálló nyilvános szerepléseket:
Az egyik kérdés, hogy mi lesz a Rogán-Gaál cégekkel a válás után. A másik pedig, hogy innentől elvileg látszanak a korlátai annak, mennyit költhet Rogán Antal.
Hivatalosan havi bruttó 1,97 milliót kap a Miniszterelnöki Kabinetirodától, a parlamenti honlap szerint pedig közel egymillió forint a képviselői javadalma. Ezen kívül még egy bevételi forrása van, feltalálóként: szabadalma, amivel 42,6 milliós jövedelemre tesz szert, de nem havi, hanem „eseti” rendszerességgel.
Vége az álomházasságnak.
Nagyon ritkán történik ilyen, de a propagandaminiszter most kiállt a nyilvánosság elé. Ritkán látható jelenetek magyar sajtótájékoztatón: záporoztak a kérdések arról, miért tagadta le a helikopterútját.
A 12. kerületi Felhő utcából jár dolgozni Rogán Antal is, minisztériuma szerint a házat Rogán-Gaál Cecília bérli. A család valószínűleg együtt él itt a valtonos Bessenyeivel és feleségével, Sarka Katával.
Két év alatt 56-szorosára nőtt a Nakama & Partners nyeresége.
A támogatásokat jóváhagyó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt férje ellenőrzi.
💰💰😿👮👨👩👧🤑👺🖤
Vége a brüsszeli elnyomásnak, megvalósult a nemzeti szuverenitás: Rogán Cecília akkorát inspirált a TV2-n, hogy Sarka Kata sem bírta tartani a tempót.
Végre kiderül, ki képviselheti méltó módon hazánkat.
Sportruházatot hirdet a miniszter felesége.