Orvvadászattal gyanúsítják Fertőd fideszes polgármesterét

bűnügy

A Népszava értesülései szerint orvvadászattal gyanúsítja a rendőrség Bognár Zoltán fideszes fertődi polgármestert, mivel vadászterületen kívül lőtt le egy vaddisznót. A városvezető azt mondja, önvédelemből lőtt.

Bognár egyébként hivatalos vadásztársasági tag, és azt mondta a Népszavának, hogy csütörtök éjjel egy családtagjával szabályosan vadászott a Lés-erdőben. Hazafelé azonban átvágtak egy, a vadászati zónán kívül eső parkos erdőrészen, ahol rájuk rontott három vaddisznó, a polgármester szerint egyértelműen támadó szándékkal. Még időben le tudta lőni a feléjük rohanó állatok közül az elsőt, ami alig húsz méterre közelítette meg őket – a két másik állat elfutott.

Ekkor valaki hívta a rendőröket, akiknek, mivel Bognár tényleg vadászterületen kívül lőtt, intézkedniük kellett. A polgármester azt mondta, ő mindenről beszámolt a vallomásában, családtagja pedig megerősítette az elmondottakat. (Népszava)