Így gyújtották fel a tüntetők Molotov-sortűzzel a rendőrségi páncélost Hongkongban

POLITIKA

Hétfőn továbbra is annál a Hong Kong Polytechnic University (PolyU) nevű egyetemnél zajlanak a legkeményebb utcai harcok Hongkongban, ahonnan egy ott tanuló magyar diák tudósította a 444-et vasárnap

Miközben a helyi legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősített egy, a brit uralom idejéből származó törvényt, ami tiltotta a tüntetők maszkviselését, a stratégiai helyen fekvő PolyU területén többszáz tüntető tartja elbarikádozva magát. Korábban tűzzel, házi készítésű katapultokkal, illetve íjakkal és nyilakkal fogadták a rendőröket, akik éles lőszer használatával fenyegetőztek, de hétfőre virradóra egyelőre nem indították el a végső ostromot.

Előtte azért ilyen jelenetek zajlottak:

Forrás

A rendőrségi páncélozott járműről az terjedt el, hogy rosszullétet okozó tömegoszlató hangfegyvert szállítanak rajta.

A rendőrség pedig akit elért, azt letartóztatta:

Forrás

Beleértve a mentősöket, orvosokat és tudósítókat is:

Forrás

Hogy most így nézzen ki az utcakép az egyetem közelében:

Forrás

Ahol a legfrissebb hírek szerint a rendőrség békés elvonulásra szólította fel a bentlévőket, majd rátámadt azokra, akik elhitték, amit mondtak nekik:

Forrás
Kapcsolódó cikkek