A főpolgármester-helyettes szerint lesz dugódíj, és a dízelautók használatát is korlátozzák

politika

Dorosz Dávid, klímavédelmi ügyekért felelős főpolgármester-helyettes interjút adott az RTL Klubnak. Ebben elmondta azt is, hogy a következő 5 évben mindenképp szeretnék korlátozni a dízelautók használatát legalább Budapest belvárosában, ezzel is javítva a levegő minőségén. Ezen kívül minden autóstól, függetlenül az üzemanyagtól, szednének valamilyen díjat a jövőben a belvárosba való behajtásért, és bár az interjúban Dorosz ezt nem volt hajlandó dugódíjnak nevezni, az általa felvázolt konstrukció lényegében ezt jelenti.

Valamiféle dugódíjat egyébként muszáj bevezetni, ezt vállalta Magyarország a 4-es metróért kapott uniós támogatásért cserébe.

Azt nem tudni, a dízelforgalom korlátozása mennyiben érinti majd a főváros buszait, amik többsége gázolajjal megy, szakértők szerint a buszok lecserélése már önmagában is nagyot javítana a belvárosi levegőminőségen.