Tottenham szurkolóként furcsa élmény volt az elmúlt négy-öt év. Észak-London büszkesége* hírhedt volt önsorsrontó hajlamáról és garasoskodásáról: jó szemmel megtalált fiatal tehetségeit rendre hatalmas pénzekért adta el, hogy aztán a pénzből senkit ne vegyenek a helyükre. Aztán valami megváltozott, és bár a nagyon várt siker, az angol bajnokság megnyerése így se jött össze, az elmúlt években a Tottenham kétség kívül a Premier League egyik legstabilabb csapatává vált, tavaly pedig még BL-döntőt is játszhatott.
Idén aztán valami elromlott, ősszel rendkívül súlyos vereségeket is szenvedett a gyakran kilátástalanul játszó csapat. Ennek eredményeként az utóbbi időben még költeni is hajlandó vezetőség kirúgta az elmúlt évek sikeredzőjét, Mauricio Pochettinót. Ez még talán indokolható is volna, de aztán szinte azonnal kinevezték a helyére azt a José Mourinhót, aki utolsó sikerét kb. 2012-ben érte el a spanyol bajnokság megnyerésével, és azóta a Chelseanél és a Manchester Unitednél is elbukott, utóbbi csapat 2018 decemberében rúgta ki, miután 17 bajnoki meccsből csak hetet nyert meg abban az idényben. (Via BBC)
*Minden Arsenal szurkolónak üzenem, hogy Woolwich ↓ van.