"A Katona József Színház értesíti közönségét, hogy a Hóhérok már meghirdetett előadásai elmaradnak. A november 24. vasárnapi jegyek november 30-ig visszaválthatók. A december 6. pénteki és január 13. hétfői jegyek december 12-ig visszaválthatók. Azoknak a nézőinknek, akik online vásárolták jegyüket, visszautaljuk az összeget."
Ezzel kezdődik a színház ezekben a percekben kirakott friss Facebook-posztja. Bár a bejegyzés erről nem ejt szót, a műsorváltoztatás nyilvánvalóan összefügg a Katonában is rendező Gothár Péter zaklatási ügyével. A Hóhérokat ugyanis az a Gothár rendezte, aki már nyilvánosan beismerte, hogy ő az a kezdetben meg nem nevezett tag, akivel egy - vagy akár több - zaklatási ügy miatt a színház szerződést bontott.
A most már Gothár-ügynek nevezhető botrány kedden indult azzal, hogy a Katona József Színház kiposztolt egy közleményt, ami azzal kezdődött, hogy
"A budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival."
Miközben nem árulták el, hogy ki volt a zaklató, és azt sem, hogy tettek-e feljelentést az ügyben, a tettét annyira súlyosnak ítélték meg, hogy az illetőt a keddi nappal kitiltották a színház területéről, miközben szerződést is bontottak vele.
Egy napra rá, szerdán, szintén a színház fb-oldalán vallotta be Gothár Péter, hogy ő a zaklató. A rendező bocsánatot kért. Közleményében érdekes elem volt, hogy miközben a színház korábban kifejezetten több esetet említett, Gothár egyről beszélt.
Azt azonban egyelőre egyáltalán nem tudni, hogy mi is történt konkrétan. Erről nem beszélt sem a színház, sem Gothár, sem pedig az érintettek.
Nem tudni, mi történt pontosan, és azt sem, hogy milyen beosztásban dolgozott a színházban.
Közleményt adott ki a Katona József Színház volt rendezője.