A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint hiányzik a bűncselekmény gyanúja, ezért nem indítottak nyomozást kábítószer-birtoklás miatt a Borkai-ügyben, írja a Pesti Srácok a rendőrségi határozat alapján.
Ebből kiderül, hogy Tényi István feljelentése után a rendőrség azt írta, ellenőrizték a Borkai Zsolt utazásával kapcsolatban megjelent, valamint a hatóság rendelkezésére álló fotó- és videófelvételeket, azonban azokon „kábítószergyanús növényi törmelék, vagy egyéb állagú anyag, illetve kábítószer fogyasztására utaló magatartás tanúsítása nem látható”. Hozzátették, hogy a bizonytalan forrásból származó, közösségi oldalakon vagy a médiában megjelent híresztelések önmagukban nem alapozhatják meg a büntetőeljárás megindítását.
Közben az Index arról ír, hogy Póczik József könnyen összekapcsolható a volt győri polgármester adriai szextúrájával. Póczik az az egykori válogatott focista, aki a hatóságok gyanúja szerint a jachton készült szexképekkel zsarolta meg a rajta szereplő Borkaiékat.
A lap szerint Póczik élettársának fia, F. Gábor közvetítette a lányokat a hajóra, ahol barátnőjével együtt ő is jelen volt. Az Index információi szerint F. Gábor eszelte ki, hogy a barátnőjével felvételeket készít a hajón. F. Gábor korábban jóban volt Borkai Zsolt barátjával, Rákosfalvy Zoltánnal, aki szintén szerepelt a képeken. Az Index azt írja, később megromlott F. Gábor és Rákosfalvy kapcsolata, amiben az is szerepet játszott, hogy F. Gábor elszámolási vitába keveredett a kereskedőként ismert édesapjával, és ebben a vitában Rákosfalvy az apát segítette.
Póczik szerdán tagadta a 444-nek, hogy bárkit megzsarolt volna. Az ő verziója szerint tavaly nyáron egy ismeretlen férfi arra kérte meg, hogy vigyen el egy borítékot Borkai Zsoltnak a budapesti Novotel szálloda portájáról. Miután átvette, Borkaiékat ábrázoló, jachton készült szexképeket talált benne, amiket állítása szerint át is adott a polgármesternek.
A Borkai-felvételek az önkormányzati választások előtt kerültek nyilvánosságra, azokon Borkai Zsolt győri üzletemberek társaságában egy jachton szexuális kapcsolatot létesített egy fiatal nővel. A Magyar Nemzet értesülései szerint a felvételen látható nőt és társát is őrizetbe vették a Marina Part lakóparkban.
Póczik József tagadja, hogy bárkit zsarolt volna, de elismerte, hogy tavaly nyáron egy ismeretlen férfi arra kérte, adjon át egy titokzatos csomagot Borkai Zsoltnak. Jachton készült szexképek voltak benne.
Azt nem kívánták megerősíteni, hogy a felvételeken a politikusnak és üzletfeleinek szexuális szolgáltatást nyújtó nőkről van-e szó.