A spanyol szélsőjobboldal nem szavazta meg a nők elleni erőszakot elítélő állásfoglalást

külföld

Több mint harminc spanyol városban vonultak utcára tüntetők hétfőn a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján. A spanyol fővárosban a rendőrség adatai szerint mintegy négyezren gyűltek össze, és az ügyvezető spanyol szocialista kormány több minisztere is megjelent.

Tüntetés Madridban
Fotó: OSCAR DEL POZO/AFP

"Nem vagyunk itt mindannyian, a halottak hiányoznak" - skandálták a tüntetők Barcelonában, ahol a városi rendőrség szerint mintegy tízezren vonultak fel és követhették óriási kivetítőn erőszakot elszenvedett nők megrendítő vallomásait.

Toledóban egyperces néma főhajtással vette kezdetét a tüntetés, annak a 26 éves nőnek az emlékére, akit épp ezen a napon gyilkolt meg párja Tenerifén, és aki ebben évben az 52. halálos áldozata a családon belüli erőszaknak Spanyolországban.

A dél-európai országban 2003 óta készítenek erről nyilvántartást, azóta 1027 nőt gyilkolt meg egykori vagy aktuális párja.

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja hosszú idő óta most először politikai vihart kavart Spanyoloroszágban. A VOX bevándorlásellenes, szélsőjobboldali párt ugyanis több önkormányzatban nem szavazta meg azokat a nyilatkozatokat, amelyekben a közintézmények elítélték volna a nők elleni erőszakot.

Madridban tíz éve most először nem született ilyen állásfoglalás, amelyet José Luis Martínez-Almeida, a város konzervatív néppárti (PP) polgármestere is nehezményezett.  "Ez nem ideológiai kérdés, hanem egy társadalmi valóság, amely ellen együtt kell küzdeni" - foglalt állást a legnagyobb spanyol ellenzéki párt közleményében.

Fotó: OSCAR DEL POZO/AFP

Andalúziában - ahol a tartományok közül a legmagasabb a meggyilkolt nők aránya, összesen 12-en haltak bele idén a bántalmazásba - Alejandro Hernández, a VOX helyi parlamenti frakcióvezetője azzal indokolta pártja elutasító szavazatát, hogy szerintük a felvonulások és a nyilatkozatok is propagandisztikusak, és úgy vélik, hogy "az erőszaknak nincs neme".

Carmen Calvo, az ügyvezető szocialista kormány miniszterelnök-helyettese nyilatkozatában 40 éves visszalépésnek minősítette a párt álláspontját. "A spanyol társadalom sokkal előbbre jár, mint a szélsőjobboldal" - jegyezte meg. Hangsúlyozta: arra van szükség, hogy az együttélés és az egyenlőség értékeit terjesszék az oktatásban. (MTI, Guardian)