Vádat emeltek egy máltai üzletember ellen az oknyomozó meggyilkolása miatt

külföld
Yorgen Fenech (középen). A máltai mágnást azzal gyanúsítják, hogy bűnrészes volt a máltai oknyomozó, Daphne Caruana Galizia meggyilkolásában.
Fotó: STRINGER/AFP

A máltai oknyomozó riporter, Daphe Caruana Galizia 2017-es meggyilkolásában való bűnrészességgel vádoltak meg a máltai hatóságok egy ismert helyi üzletembert, Yorgen Fenecht, akit emellett többek között azzal is gyanúsítanak, hogy egy bűnszervezet tagja. Fenech a bírósági meghallgatásán, melyen a meggyilkolt újságíró rokonai is jelen voltak, ártatlannak vallotta magát.

A Caurana Galizia halála miatt indult nyomozás már kormányválságot okozott a szigetországban, miután a múlt héten a miniszterelnök, Joseph Muscat kabinetfőnöke lemondott, mert sajtóértesülések szerint a rendőrség őt is meghallgatta az ügyben. Azóta lemondott az ország turisztikai minisztere, Konrad Mizzi, Chris Cardona gazdasági miniszter pedig önként felfüggesztette hivatalát.

Caruana Galizia, mielőtt otthona előtt felrobbantották volna autójában, a máltai politikai elitet érintő korrupciós ügyekben nyomozott.

Fenecht november 20-án vették őrizetbe a jachtján, amivel elhagyni készült a szigetországot. Azóta többször is faggatták a gyilkosságról. A BBC beszámolója szerint megpróbált kegyelmet kijárni magának annak fejében, ha együttműködik a nyomozókkal, de kérését elutasították. A helyi sajtó szerint Fenech azzal a Melvin Theumával állt kapcsolatban, aki bűnözőkhöz fűződő kapcsolata révén a közvetítő lehetett a gyilkosság megrendelői és végrehajtói között. Theuma a héten kegyelmet kapott, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy együttműködik a hatóságokkal, és olyan bizonyítékokat tárt eléjük, amellyel kiérdemelte a különleges bánásmódot.

Fenech volt a tulajdonosa annak a Dubajban bejegyzett cégnek, a 17 Blacknek, ami után Caruana Galizia nyolc hónappal a halála előtt kezdett nyomozni, és amiről azt gyanította, hogy kapcsolatban állhat a héten lemondott turisztikai miniszterrel, Mizzivel. (Via BBC)