Miután a 4iG kedden váratlanul bejelentette, hogy mégsem vásárolja fel a Magyar Telekomtól a T-Systems Magyarországot, a vállalatot vezető Jászai Gellért a visszalépésről a Portfoliónak azt mondta, nem igaz, hogy vevő oldalról a nagytulajdonosok között régóta ne lett volna egyetértés vagy a 4iG más módon szerzett volna befolyást a T-Systems irányításában. A vezérigazgató azt mondta
„A visszalépésünk mögött inkább olyan dilemmák állnak, mint például az osztalékfizetési politika. Egy ilyen volumenű tranzakcióval járó hitelfelvétel ugyanis hosszú évekre korlátozta volna a 4iG lehetőségeit. Márpedig mi már az idei csúcsév után is osztalékot akarunk fizetni.”
Az informatikai cégben nyáron szerzett irányítói befolyást a korábban Mészáros Lőrinc jobbkezeként számon tartott Jászai, miután 32,02 százalékos részvénycsomagot vásárolt Mészáros Lőrinc Opus-Konzum birodalmától, így további ügyletekkel együtt pedig összesen 40,2 százalékos lett a tulajdonrésze. Az ügyletek zárása után Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos, az Opus Global Nyrt. pedig 9,95 százalékos tulajdonnal rendelkeznek majd a társaságban.
Jászai most megjegyezte, hogy a T-Systems felvásárlása nélkül is reális célnak tekinti, hogy a 4iG a piacvezető cégek közé érjen gazdasági eredményei alapján. A cég egyébként sorra nyeri az állami megbízásokat. Hozzátette, hogy számos olyan pályázatot nyertek, amelyben a T-Systems-szel – vagy más stratégiai partnerrel - konzorciumban vesznek részt. A keddi bejelentés nem változtat ezek megvalósíthatóságán.
A T-Systems felvásárlása százmilliárdos nagyságrendű ügylet, amit a legfelsőbb politikai vezetés hozzájárulása nélkül aligha lehetett volna lebonyolítani. Már csupán abból, hogy a T-Systemsre Jászai adhatott ajánlatot, arra lehetett következtetni, hogy az Orbán Viktor körül kialakult üzleti körökön belüli hatalmi játszma része lehet a felvásárlás: Jászai pár héttel a T-Systems felvásárlásának bejelentése előtt szerzett befolyásoló tulajdont az addig Mészáros Lőrinc felügyelete alatt álló 4iG-ben, erről Rényi Dániel kollégám írt bővebben.
25 budapesti kórházba szállíthatnak ennyiért műtétinapló-beszédleíró szoftvert.
Mészáros Lőrinc jobbkeze az informatikai vállalat legnagyobb befektetője.
Az informatikai szektorban Orbán új erőközpontot hoz létre, Mészárostól és Tiborcztól függetlenül. Politikai és személyes okok egyaránt sorakoznak Jászai Gellért és az állami megbízásokra kiszemelt 4iG Nyrt. felfuttatása mögött.