Szeptember óta vásárol kötvényeket nagyobb, legalább 1 milliárd forintos mérlegfőösszegű magyar cégektől az MNB, hogy segítse a cégek finanszírozását. Ilyen cég például a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. és a Tiborcz István-féle BDPST tulajdonában lévő Appeninn Nyrt., amiben a Matolcsy György vezette jegybank például 10 milliárddal ruházott be. Az MNB tájékoztatása szerint olyan nagy az érdeklődés a Növekedési Kötvényprogram iránt, hogy a jegybanki vásárlások az év végéig meghaladják a program keretösszegének kétharmadát, és a fennmaradó részt is felhasználják várhatóan jövő év elején. Ezért emelik meg 300 milliárdról 450 milliárdra a keretet. Az Index azt írta korábban, hogy a programban eddig már bocsátott ki kötvényeket a Szijj László Duna Aszfaltja, a Mészáros-féle Opus Global. A Jászai Gellért vezette 4iG is jelezte, hogy érdekli a lehetőség, de ez még azelőtt volt, hogy összeomlott az év üzlete, és mégsem vették meg a T-Systemst.
Az informatikai szektorban Orbán új erőközpontot hoz létre, Mészárostól és Tiborcztól függetlenül. Politikai és személyes okok egyaránt sorakoznak Jászai Gellért és az állami megbízásokra kiszemelt 4iG Nyrt. felfuttatása mögött.
Kedden jelentették be, hogy elmarad a százmilliárdos üzlet.