Nagy Ervin színész dühösen nyilatkozott az RTL Klub Házon kívül című műsorának a Katona József Színházat ért kormányzati támadások és a színházi törvény módosítása után. Ebből tettek ki egy rövid részletet a szerda késő esti műsor előtt.
Nagy Ervin azt mondta: „Nagyon komoly indulatokat gerjeszt bennem egy-egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak a hozzászólása.” Szerinte olyan embereket bélyegeznek meg, akik egyébként köztiszteletnek és közszeretetnek örvendenek, és nem szokták rásütni, hogy állandóan ott van a baloldali tüntetésen vagy liberálisbérenc.
„És most jön egy ilyen Kocsis Máté-szerű képződmény(…), egy ilyen típusú csávó, azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni, egyfajta politikai szituációban, amitől ő azt gondolja, hogy ettől valamiféle nyeresége lesz. Ez öngyilkosság!”
– mondta Nagy Ervin, aki szerint nem volt „jó ötlet rálépni a művészek bütykére”, mert a kreatív energiáikat elkezdik használni. „Nem Orbán Viktor-bábukat égetünk a színpadon, hanem megfricskázzuk a hatalmat” – mondta.
Nagy Ervin arra utalhatott, hogy – miközben a vébén a magyar női kézilabda-válogatott történelmi bukást hozott össze, a szövetség elnöke, – Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a „zaklatószínházakkal” foglalkozott.
Ellenzéki képviselők fekete maszkot tartottak az arcuk elé.
A női kéziválogatott kizúgott a világbajnokságról, de vannak ennél fontosabb ügyei a szövetséget vezető Kocsis Máténak. Például, hogy rendbe tegye a fővárosi színházakat, amikhez az égvilágon semmi köze.