Gálvölgyi János két hete Juszt Lászlóval beszélgetett a Magánbeszélgetés című műsorban, és a színész már az elején arról beszélt, hogy:
„60 évig nem ettem kaprot. De hogy miért, azt nem tudom, és egyszer csak megkóstoltam egy kapros rétest, és azt mondtam: »Hú, de jó!«, és azóta eszem.”
Azt is elmondta, hogy 3-4 éve Sas Józseffel nyaralt Mallorcán, és Sas minden reggel tükörtojást evett, Gálvölgyi pedig nem értette, hogy lehet azt megenni, de életében először megkóstolta, és azóta is szokta fogyasztani.
Gálvölgyi János egyébként korábban 20 éven keresztül öltözött együtt Rátonyi Róberttel.