Építési telek lenne a budaligeti szalamandrák élőhelyéből, Karácsony Gergely védetté nyilvánítaná a területet

ÁLLAT

„A Nemzeti Vagyonkezelő építési telekként állt neki értékesíteni a budaligeti Alsó-Jegenye-völgy egyes részeit” - írja Őrsi Gergely II. kerületi MSZP-s polgármester a Facebookon. Szerinte ezzel veszélybe sodorják nagyjából 1800 foltos szalamandra otthonát. 

Őrsi szeretné megakadályozni a területre tervezett beruházást, ezért a fővárosi önkormányzat bevonásával egyeztetést kezdeményezett a környékbeli civil közösséggel. Elérné azt is, hogy „a terület Natura 2000 besorolású védettséget kapjon, ezzel örökre megakadályozzuk a foltos szalamandrák életterének felszámolását”. Őrsi posztját Karácsony Gergely főpolgármester is megosztotta, azzal a szöveggel, hogy:

„Haladéktalanul megkezdjük a terület védetté nyilvánítását és Szalamandra-völgyre való átnevezését!”

Az ügyben szombaton petíciót is indítottak budaligeti lakosok, amiben azt kértik, hogy az érintett erdőterületeken (55512-es, 55513-as és 55514-es helyrajzi szám, összesen2.800 négyzetméter) rendeljenek el változtatási tilalmat. Mellékeltek egy tanulmányt is, amely szintén védelemre javasolja a területet, és azt írja, a foltos szalamandra védett faj, természetvédelmi értéke ötvenezer forint.