Szanyi Tibor már nem tagja az MSZP-nek

POLITIKA

Megszüntette tagságát a Magyar Szocialista Pártban, jelentette be a Twitteren Szanyi Tibor. "Vízkereszt, vagy a jó boszorkány ünnepe valaminek a végét, ill. az elejét jelenti" - írta posztjában, amiben azt fejtegeti, hogy "[a] magyar baloldalon szervezeti űr van, s ennek belakásával kívánok foglalkozni".

Forrás

Az Index megkereste, de az ő kérdéseikre se kívánta bővebben kifejteni álláspontját. Csak megismételte, hogy "őrületes baloldali vákuum keletkezett Magyarországon, jelenleg nincs egyetlen valódi baloldali tömörülés sem, csak neoliberális pártok".

De nem kívánt bővebben beszélni volt pártjáról.

Szanyi és az MSZP viszonya a tavalyi EP-választás után romlott meg. Szanyi csak harmadik helyen szerepelt a párt listáján, így nem szerzett újból mandátumot. Ezután élesen bírálta a párt vezetését, amely válaszul június végén fel is függesztette párttagságát. Szanyi ezután szeptemberben saját mozgalmat indított Igen néven. (Via Index)