A Boeing most már azt is elismeri, hogy át kellett volna képezni a pilótákat a 737 Maxra

külföld

Drága beismerésre kényszerült a Boeing. A cég kedden bejelentette, hogy új ajánlása szerint a légitársaságok pilótáinak szimulátoros továbbképzésen kell részt venniük ahhoz, hogy vezethessék a cég új típusát, a két tragikus légikatasztrófa után közel egy éve földre kényszerített 737 Maxot. Ezt eredetileg olyannyira el akarták kerülni, hogy végső soron emiatt titkolták el azt az új automatikát, az MCAS-t, ami minden jel szerint a indonéz* és az etióp légitársaság egy-egy gépének százak életét követelő katasztrófáját okozta.

Egy Boeing 737 Max a Boeing rentoni gyárának betonján egy nappal az etióp légitársaság 302-es járatának lezuhanása után. A képen jól megfigyelhető az új típusú, elődjénél nagyobb, ezért a gép szárnyára előrébb és magasabbra szerelt hajtómű. Ez az átrendezés tette szükségessé a katasztrófákat előidéző MCAS-rendszer beépítését a gépekbe.
Fotó: JASON REDMOND/AFP

A Boeing azért törekedett nagyon arra, hogy ne kelljen szimulátoros képzéshez kötni az új géptípus vezetését, mert az jelentős költségeket róna vevőikre, a légitársaságokra. Márpedig a Maxot eleve az öldöklő árverseny szülte: az új típus bevezetése volt a Boeing válasza a kihívásra, amit az Airbus új, a korábbinál sokkal hatékonyabb és takarékosabb hajtóművel szerelt változata, az A320neo jelentett. A rivális géptípusnál ugyanis nem volt szükség szimulátoros továbbképzésre. Az Airbusnak ugyanis mázlija volt, mert az új, takarékosabb és hatékonyabb hajtóműnek hiába volt 45 centivel nagyobb az átmérője a korábbi hajtóműnél, még simán befért a múlt század nyolcvanas éveiben tervezett 320-asok szárnya alá. Nem úgy az eredetileg a hatvanas években tervezett 737-esek szárnya alá, ami miatt a Boeing trükközésre kényszerült: az új, nagyobb hajtóművet magasabbra és előrébb kellett szerelniük a szárnyra, ez viszont jelentősen megváltoztatta a gép repülési tulajdonságait. Az új elrendezésben a hajtóművek túl nagy felfele irányuló nyomatékot fejtettek ki a gépre, ez pedig növelte az átesés veszélyét. Ha a gép alacsony sebességnél túl nagy szögben repül, megszűnhet alatta a felhajtóerő, és kőként zuhanni kezd. Ennek kivédésére fejlesztették ki a semmitmondó nevű Manőverkarakteristikai Rásegítő Rendszert (MCAS - ez kb. olyan, mintha az autókban a féket Horizontális-elmozdulási Váltókapcsolónak hívnák). Amilyen semmitmondó a neve, annál nagyobbnak bizonyult a hatása: lényegében egy olyan automatikát szereltek a gépbe, ami, ha úgy érzékelte, hogy a gép túl meredek szögben emelkedik, akkor nagyon erőszakosan lenyomta a gép orrát. A rendszert ráadásul egyetlen, könnyen meghibásodó szenzor, a gép dőlésszögét mérő "Angle of Attack Indicator" jelzése léptette működésbe. Gyakorlatilag a pilóták tudtán kívül, mert előlük és az engedélyező hatóságok elől eltitkolták az új rendszert, nehogy végül valaki kitalálja, hogy ez esetben viszont szimulátoros továbbképzésre kéne küldeni a típussal repülő pilótákat.

Vagyis a mostani beismerés, hogy igenis szükség van a pilóták szimulátoros továbbképzésére, újabb elismerése annak, hogy az indonéz és az etióp gép tragédiáját a Boeing machinációi okozták, melyek végső soron a cég anyagi érdekeit szolgálták csupán.

Andy Pasztor, a Wall Street Journal légügyi szaktudósítója szerint a beismeréssel a Boeing a szabályozó hatóságok kegyét keresi, amelyek még mindig ódzkodnak attól, hogy újra engedélyezzék a géptípus repülését - amit a Boeing már hónapok óta sürget. És bár értesülései szerint az amerikai légügyi hatóságnál, az FAA-nél kedvezően fogadták ezt, a légitársaságokat felzaklatta, hogy a Boeing mindezt nem egyeztette velük előre. Ez valahol érthető is, hiszen a Boeing pont azzal tette vonzóvá számukra a Maxot, hogy az lényegében egyezik az elődgéppel, így semmiféle plusz költséget nem jelent a társaságoknak azok üzembe állítása.

A Southwest Airlines földre kényszerített Boeing 737 Max flottája. Az Ethiopian Airlines 302-es járatának katasztrófája után az amerikai hatóságok is megtiltották a géptípus repülését.
Fotó: MARK RALSTON/AFP

A légitársaságok emellett attól is tartanak, hogy a szimulátoros képzés további hónapokkal tolhatja ki a földre parancsolt, illetve már megrendelt, de egyelőre le nem szállított gépeik üzembe állítását. Most azzal számolnak, hogy akár még másfél év is eltelhet addig, amíg a Maxok újra repülhetnek - már csak azért is, mert direkt a Maxra tervezett szimulátorból összesen úgy 35 darab van a világon.

*Pontosítás: A cikk eredeti változatában következetesen maláj gépről írtam, pedig a Lion Air légitársaság, így a gép is indonéz. Elnézést kérek.

Kapcsolódó cikkek

A Boeing tavalyra kilobbizta, hogy még annyira se ellenőrizzék új gépeit, mint a 737 Maxot

Pedig már azt se ellenőrizték eléggé. Két gép lezuhanása kellett hozzá, hogy a hatóság egyáltalán tudomást szerezzen a katasztrófát okozó új rendszer létezéséről.

Király András
külföld

A Boeing meg se akarta építeni a Maxot, amiből most kettő is lezuhant

Igazából egy teljesen új repülőt akartak építeni, de a piac ellépett mellettük. Így aztán csak ráerőltették meglevő géptípusukra a nagyobb hajtóművet, emiatt a gép vezérléséhez is hozzá kellett nyúlni. Ebből lettek a bajok.

Király András
külföld

Egyetlen buta döntés pecsételhette meg a Boeing 737 Max sorsát

Olyannyira szakaszosították a gép tervezését, hogy még a Boeingnél se tudta mindenki, hogy megváltoztatták az átesésgátló rendszert, pedig az alapjaiban változtatta meg a gép működését.

Király András
külföld

40 másodpercük lett volna a lezuhant Boeingek pilótáinak, hogy megoldjanak egy problémát, aminek a létezéséről se tudtak

Szimulátorban tesztelték, hogy mi történhetett. Itt olyan pilótáknak kellett megoldaniuk a problémát, akiket felkészítettek a helyzet megoldására, és akik tudták, hogy mi vár rájuk. Így is alig sikerült nekik.

Király András
külföld

Az etióp pilótáknak sikerült kikapcsolniuk, de végső kétségbeesésükben visszakapcsolták a gépet zuhanásba taszító robotpilótát

A vizsgálat előzetes eredményei szerint a robotpilóta szenzora azt jelezte, hogy a gép szinte függőlegesen repül, pedig valójában minden rendben volt.

Király András
külföld

Nagyon komolyan felül kell vizsgálnia a Boeingnek a legújabb gépeit

Fél éven belül két Boeing-737 Max zuhant le kísértetiesen hasonló körülmények között. Ez még akkor is furcsa lenne, ha a balesetek között nem lennének hasonlóságok. Így viszont nagy tőzsdei córesz jöhet.

Király András
külföld