Elutasították Hadházy Ákos feljelentését, amiben kifogásolta, hogy elmaradt Simonka György előzetes letartóztatása

bűnügy

Elutasította az ügyészség Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő és egy másik magánszemély "hivatali visszaélés és más bűncselekmény" gyanúja miatt tett feljelentését - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtök délelőtt.

Hadházy azért tett feljelentést, mert szerinte "bűncselekmény gyanúját veti fel", hogy az ügyészség nem indítványozta a büntetőeljárás hatálya alatt álló Simonka György előzetes letartóztatását. Hadházy feljelentése szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetest az indokolta volna, hogy Simonka akadályozta a büntetőeljárást.

A Legfőbb Ügyészség munkáját a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vizsgálta, a hivatal viszont azt állapította meg, hogy addigra, mire Simonka mentelmi jogát felfüggesztették, és a képviselőt egyáltalán módjukban állt volna letartóztatni, addigra már "a tényállás olyan mértékben felderített volt, hogy a nyomozás és bizonyítás akadályozása már nem volt lehetséges".

"Mindezek alapján megállapítható, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, az sem a hivatali visszaélés, sem más bűncselekmény törvényi tényállását nem meríti ki" - írta közleményében az ügyészség. Hozzátéve: a döntés ellen Hadházyék panasszal élhetnek.

A békés megyei országgyűlési képviselő Simonka György pere kedden kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint miután képviselőként tudta, hogy a termelő és értékesítő szövetkezeti (TÉSZ) rendszer jelentős támogatásokhoz juthat majd EU-s és magyar költségvetési forrásból, közeli családtagjai és bizalmasai részvételével céghálót épített ki a vissza nem térítendő támogatások megszerzésére, hogy a pénzt majd saját hasznukra fordítsák.

Simonkára az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetést és 850 millió forintos vagyonelkobzást kért.