Egy nap alatt 16 koronavírusos esetet regisztráltak Olaszországban

külföld

Az olasz hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy 14 koronavírusos esetről tudnak Lombardiában, további kettő pedig Venetóban. Több lombardiai városban is azt tanácsolták az embereknek, hogy maradjanak otthon és kerüljék a társasági eseményeket. Roberto Speranza egészségügyi miniszter azt mondta, felkészültek a helyzetre, mert nyilvánvaló volt, hogy ami megtörtént, megtörténhet.

Az első lombardiai esetet egy 38 éves férfinál regisztrálták, aki azután kaphatta el a betegséget, hogy egy Kínából hazatért barátjával ebédelt. Később a 38 éves férfi terhes felesége is elkapta, majd egy másik férfi is tüdőgyulladásos tünetekkel jelentkezett a kórházban, aki együtt sportolt a 38 éves férfival. Másik három férfi pedig annak a bárnak volt a vendége, amit a sportoló férfi apja üzemeltetett. Lombardia népjóléti tanácsosa szerint később öt egészségügyben dolgozó személy és három beteg is megfertőződött a codongói kórházban. A megbetegedések miatt Codognóban vasárnapig minden iskolát, kocsmát, éttermet és sportközpontot bezártak.

Veneto kormányzója, Luca Zaia azt mondta, hogy a két megbetegedést idős embereknél regisztrálták Vo' Euganeóban. (ANSA)