Méltatlanság miatt lemondott a hűtlen kezelés és csoportos garázdaság miatt elítélt polgármester Alsószentmártonon

bűnügy

Méltatlanság miatt pénteken lemondott Budai László alsószentmártoni polgármester, akit előbb hűtlen kezelés, majd csoportos garázdaság miatt ítélték felfüggesztett börtönre. Ha nem mond le, a bíróság fosztotta volna meg hivatalától. A polgármester a 2014-es megválasztása után úgy határozott, hogy az önkormányzati épületek takarításával a feleségét bízza meg. A településvezető utasítására a falu alpolgármestere - az ügy másodrendű vádlottja - kötött megbízási szerződést a nővel.

Budai László
Fotó: Budai László/Facebook

 A feleség a takarítást napi két munkaórában végezte el, viszont ezért teljes munkaidős fizetést, nettó 130 ezer forintot kapott. A bíróság megállapítása szerint 2014 és 2016 között az önkormányzat a megbízási szerződések alapján közel két és félmillió forintot fizetett ki a polgármester feleségének, ez pedig több mint havi 116 ezer forinttal haladta meg a munkáért járó indokolt havi összeget.

Budait decemberben garázdaság és súlyos testi sértés miatt egy év két évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, mert még 2017-ben megverte Drávapiski polgármesterét.  

Az RTL Híradójának értesülése szerint az önkormányzatnál azt tervezték, hogy 6 havi bérrel megjutalmazzák, de erről végül nem döntöttek a képviselők. 

Az új polgármestert négy hónapon belül választja meg a falu. Addig a jelenlegi alpolgármester vezeti a települést.