Fél óra, két rendőr: így tájékoztat a kormány a járványról

Egészségügy

Egyetlen egészségügyi szakember sem állt ki a pénteki koronavírusügyi sajtótájékoztatóra, így csak Lakatos Tibor ezredestől, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjétől lehetett kérdezni. Őt egy másik rendőr, Gál Kristóf rendőrségi szóvivő kísért el, aki nem sokkal fél öt előtt azzal kezdte, hogy kevés az idejük, mert öt óra előtt el kell menniük. 

Tájékoztató a koronavírus elleni védekezésről

Ez a napi sajtótájékoztató az egyetlen mód arra, hogy a nyilvánosság információt szerezzen az operatív törzs munkájáról. Ehhez képest eleinte két kérdésben maximalizálták az egy újságírónak járó lehetőséget, és egyszer már kivették a mikrofont az RTL-es újságíró kezéből, csütörtökön pedig - bár egy ideig jelen volt, és egy rövid tájékoztatást adott - szintén nem lehetett kérdezni Szlávik Jánostól, a Dél-pesti Centrumkórház igazgatójától. 

Csütörtök óta egyetlen emailben feltett kérdésünkre sem kaptunk választ a koronavírussal kapcsolatban, pedig több helyen is próbálkoztunk.

Lett volna mit kérdezni a sajtótájékoztatón. 

  • Hogyan fordulhatott elő például, hogy a László Kórház koronacentrumából elküldtek egy magas lázzal, tüdőgyulladással jelentkező nőt, akit öt napig úgy kezeltek a János Kórházban, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem biztosítottak védőfelszerelést, és miután végül mégis kiderült, hogy a nő koronavírusos, nem tesztelték azonnal a kórház munkatársait, sőt, ügyelniük kellett tovább.
  • A Jánosban fekvő nő gyereke a Toldy Gimnáziumba jár, de a járványügyi szakemberek csak a gyereket helyezték karanténba, sem a diákok, sem a tanárok esetében semmilyen járványügyi intézkedést sem láttak szükségesnek, tesztre is hiába jelentkeztek.
  • Miért nincs védőfelszerelésük a háziorvosoknak, miközben ők is kerülnek kapcsolatba koronavírusos beteggel, és ezért karanténba kell zárni a doktort és az asszisztensét is

De ezekre a kérdésekre egy rendőr ezredes nem tud válaszolni.

Kollégánk ezért megkérdezte Lakatostól, mégis mi értelme így ennek a sajtótájékoztatónak, és miért nem lehet információkat szerezni, amire azt mondta, most csak ennyire van idejük, de csütörtökön például másfél órájuk volt.

„Eddig mindennap volt sajtótájékoztató, mióta az operatív törzs elkezdte működését. Úgy gondolom, igyekeztünk kielégíteni az önök kíváncsiságát, sajnálom, ha úgy érzi, hogy ez nem történt meg.”

Forrás

Ezután a hvg újságírója is azt kérdezte, hogy miért nincs orvosszakember a sajtótájékoztatón?

Lakatos válasza: 

„Azért, mert a mai napon az operatív törzs hosszasan ülésezett, pontosan a sok kérdés miatt, amit önök is feltettek, hogy mik legyenek a következő lépések, hogyan modellezhető a betegség terjedése, és most ezeknek a szakembereknek a tervezésben és az előkészítésben nagyon komoly feladata van, ezért nem tudtak most önökhöz eljönni. De azt gondolom, hogy ők is egyébként rendelkezésükre álltak eddig, minden nap szinte.”  

A végén aztán a Népszava újságírója is megkérdezte Lakatostól, hogyan értékelné a koronavírussal szembeni védekezés általános színvonalát, és hozzátette, hogy ezt persze egy politikustól kellene megkérdeznie, ha lenne rá lehetősége. Mire Lakatos:„Kérem, hogy akkor ne nekem tegye fel ezt a kérdést”

Forrás

Lakatos nem tudott a két iráni hallgató kiutasításáról sem, hiába kérdezték róla. A sajtótájékoztató után az  Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adott ki közleményt a témában.

Pár dolog azért kiderült: 

  • 166 embert vittek hatósági házi karanténba a határról,
  • a háziorvosok kapni fognak fejenként három speciális védőmaszkot (eddig egyáltalán nem biztosítottak nekik ilyet), 
  • zajlik a gyorstesztek akkreditálása, ha ezzel végeznek, elérhetők lesznek az emberek számára.
Kapcsolódó cikkek

Kérdés közben tépték ki a mikrofont az RTL újságírójának kezéből a keddi koronainfón

Nem sokkal később megpróbálták eljátszani ugyanezt az ATV riporterével is.

Boros Juli
Média

Nagyon aggódnak a koronavírusos beteget védőfelszerelés nélkül ápoló kórházi dolgozók

Szombat éjjeltől csütörtök reggelig speciális védőeszközök nélkül ápoltak egy koronavírusos beteget a Szent János Kórházban. Azóta sem tesztelték, nem is keresték az ápolókat és az orvosokat, és továbbra is dolgozniuk kell.

Magyari Péter
Egészségügy

Senki sem segít a koronavírus miatt kétségbeesett szülőknek egy érintett budapesti gimnáziumban

Csütörtökön az egyik diák angolórán tudta meg, hogy édesanyja koronavírusos. A tanárok, a szülők és a diákok nem tudják, hogy mit tegyenek. A kormányzati szervek annyit üzentek, hogy teszt senkinek sem jár, és pénteken is tanítás lesz.

Magyari Péter
Egészségügy

Karanténba került a Toldy gimnázium diákja, akinek az anyjánál koronavírust mutattak ki

De a többi diáknál és a tanároknál nem látták szükségesnek.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Kótajban is felbukkant a koronavírus, és megmutatta, hogyan rombolhatja a háziorvosi rendszert

Egy beteg miatt két hét karanténba került a szabolcsi településen a háziorvos és az asszisztense is. Ezért kellene megfelelő védőfelszerelés a háziorvosoknak is.

Haszán Zoltán
Egészségügy

A háziorvosoknak egyelőre nem jut a koronavírus ellen teljes védettséget nyújtó maszkokból

Ezekből azok kaphatnak, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Az orvosi kamara szerint a sima sebészmaszk kevés.

Haszán Zoltán
Egészségügy