Bácskai János és a IX. kerületi önkormányzat számos helyreigazítási pert követően bekeményített, és rágalmazás miatt büntető feljelentést is tett ellenünk a ferencvárosi panamákat feltáró cikk- és videósorozatunk miatt. Egy ilyen feljelentésnek már elvileg büntetőjogi következményei is lehetnek, rágalmazás vétsége miatt akár szabadságvesztés is kiszabható.
A sérelem és a feljelentés oka az volt, hogy nyilvánosságra hoztunk számos, Bácskai polgármestersége alatt történt panamagyanús esetet. Ebben az időben egy bizonyos politikai és vállalkozói kör szervezetten leszívta a kerület forrásainak jelentős részét. Értékes önkormányzati lakásokat szereztek meg, majd azokkal sefteltek, vendéglátóhelyekre, üzlethelyiségekre tették rá a kezüket, gyanús kéményfelújításokkal, útfelújítással, kátyúzással, diszkövezéssel zsebeltek be érdemtelenül százmilliókat. Trükkök százait bevetve, az ellenzékkel összefogva, majdnem 10 éven át szinte teljesen eltüntették a parkolásból származó bevételeket. Illegális privilégiumokat és kiváltságokat élveztek.
Összefoglalva: úgy kezelték Ferencvárost, mintha az a saját birtokuk lenne.
Bácskai, a magánvádló álláspontja szerint mindezekkel azt akartuk mondani, hogy ő „a polgármesteri tisztséget kihasználva lopott, csalt, hazudott és visszaélt a pozíciója által biztosított lehetőségekkel”. A bíróság döntött, és helyben hagyta az alábbi elsőfokú végzést, ami bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.
A 2017 óta zajló persorozat ezzel az ítélettel lezárult. Ez örvendetes, de mégis van egy szomorú aspektusa a történetnek. Nem elég, hogy a ferencvárosiak Bácskai Jánosék idejében folytatólagosan meg lettek károsítva, de még a kerületvezetés balul sikerült védekezési stratégiáját is finanszírozniuk kellett.
Az önkormányzattól származó adatok szerint a 444 ellen indított persorozat sokba került a ferencvárosiaknak. Csak az ügyvédekre 12 312 142 forintot költöttek a közös kasszából, és ehhez jönnek még a sorban elveszített perek költségei.
A volt polgármester nem régen csalódottan nyilatkozott a jogi eljárásokkal kapcsolatban: „A mai jogi keretek között, ha egy közszereplő állít valamit valakiről, a sértett az Alkotmánybíróságig is elmehet, mert a véleménynyilvánítás szabadsága felmenti a vádlót erkölcsi kötelessége alól.”
Pedig egyáltalán nem lehetetlen egy magyar politikus számára, hogy a médiával szemben a bíróság előtt szerezzen érvényt az igazának. Tavaly a kormányzat által fenntartott sajtó ellen 61 esetben, a független sajtó ellen pedig 4 esetben nyertek helyreigazítási pert. 2018-ban a pártsajtó 109 esetben vesztett pert, a független pedig 14 alkalommal. Az elmúlt pár évben sok politikusnak, például Hadházy Ákosnak, Juhász Péternek, Donáth Annának, Áder Jánosnak, Gréczy Zsoltnak vagy Vona Gábor is sikerült pert nyerni az őket hamisan rágalmazó orgánummal szemben.
Ferencváros halmozódó visszás ügyei mind összefüggnek. Olyan az egész, mint a Drót című sorozat.
Ferencvárosi képviselőknek és rokonaiknak tucatszám kiosztott önkormányzati lakások, ukrán offshore cégeknek átjátszott belvárosi telkek, kamu kéményfelújítások, parkolási rendszerből eltűnt százmilliók, a IX. kerületi ügyek szálai egy országgyűlési képviselő rejtélyes irodájába vezetnek.
A ferencvárosi ingatlanbalhé igazán súlyos történet. Egy falánk társaság behálózta a kerületet, és nagyokat harap belőle. A háttérben pedig ott áll a leleményes kéményseprő.
A 444 első közösségi finanszírozásból készült filmje a fővárosi önkormányzatok egyik legsötétebb ügyéről, a parkolási bizniszről szól, amin évtizedek óta egy politikához kivételesen közel álló csoport gazdagodik. Teljes film.
A kéményesnek nem kell tovább trükköznie kamu buszmegállós útburkolati jellel, kék villogókkal és mentős matricákkal. Az önkormányzat, fittyet hányva a jogszabályra, felrakta Rudits Tibor autóját a lakossági parkolási listára. A IX. kerületi Nagymenők folytatódik.