EGY PROBLÉMA
Mivel a hivatalos tájékoztatóoldal több mint 24 órája nem frissül, mi sem tudunk új számokat közölni a magyarországi járványhelyzetről.
ÉS AMIT TUDNI KELL
Kína leküzdötte a vírust, és már az utat mutatja a világnak? Vigyázzunk ezzel a sztorival! Drasztikus eszközökkel komoly eredményeket értek el Kínában, de az adatokkal érdemes óvatosnak lenni. Az elhallgatástól eljutottak odáig, hogy már a narratívát akarják uralni. Az EU-t aggasztja „a nagylelkűség politikája”.
Ötszáz magyar vendégmunkás érkezett haza hétfő éjjel a tiroli vesztegzárból. A március 13-a óta lezárt osztrák tartományban rekedt külföldiek hazautaztatását engedélyezték a tiroli hatóságok.
Európa számos országa tömeges tesztelésbe kezd, hogy megértsék a vírus természetét. Látszólag egészségeseket is ellenőriznek, a kísérletet két hét után megismétlik. Meg akarják érteni, hányan hordozhatják észrevétlenül a koronavírust, sokan átestek-e már rajta, és milyen tempóban terjed a tünetmentesek között?
Áder János már alá is írta a felhatalmazási törvényt. Ez nem a politikai haszonlesés ideje – közölte az államfő.
„Elvitték az első beteget, utána még három napig ment a buli”. Alex idén egy nagyon népszerű síparadicsomban, a tiroli Ischgl egyik legforgalmasabb bárjában dolgozott. Ez az egyik olyan hely, ahonnan számos európai városba szétterjedhetett a koronavírus.
Karanténba küldték a tünetmentes, magyar kamionost beteg, idős édesapjához. Rövid életűnek bizonyult a tisztifőorvos határozata a magyar kamionosok karantén-kötelezettségéről, de a hatását azért így is sokan megérezték.
Egyetlen kóruspróba elég volt, hogy a tagok kétharmada megfertőzödjék, ketten már meghaltak. 60-an énekeltek együtt két és fél órán át egy Washington állambeli templomban, 45-en közülük megfertőzödtek. Pedig direkt vigyáztak egymásra.
Kezet rázott El Chapo édesanyjával a mexikói elnök. A Köpcösnek becézett egykori drogbáró sokáig a világ egyik legkeresettebb bűnözője volt. Most egy amerikai börtönben ül.
97 évesen meghalt a görög ellenállás legismertebb alakja, Manolis Glezos. A nácik elleni kiállásával ismertté vált Glazos hatvan éven át volt a görög baloldal megalkuvást nem ismerő szereplője, több mint egy évtizedet töltött börtönben.
Drasztikus eszközökkel komoly eredményeket értek el Kínában, de az adatokkal érdemes óvatosnak lenni. Az elhallgatástól eljutottak odáig, hogy már a narratívát akarják uralni. Az EU-t aggasztja „a nagylelkűség politikája”.
A március 13-a óta lezárt osztrák tartományban rekedt külföldiek hazautaztatását engedélyezték a tiroli hatóságok.
Látszólag egészségeseket is ellenőriznek, a kísérletet két hét után megismétlik. Meg akarják érteni, hányan hordozhatják észrevétlenül a koronavírust, sokan átestek-e már rajta, és milyen tempóban terjed a tünetmentesek között?
Ez nem a politikai haszonlesés ideje – közölte az államfő.
Alex idén egy nagyon népszerű síparadicsomban, a tiroli Ischlg egyik legforgalmasabb bárjában dolgozott. Ez az egyik olyan hely, ahonnan számos európai városba szétterjedhetett a koronavírus.
Rövid életűnek bizonyult a tisztifőorvos határozata a magyar kamionosok karantén-kötelezettségéről, de a hatását azért így is sokan megérezték.
60-an énekeltek együtt két és fél órán át egy Washington állambeli templomban, 45-en közülük megfertőzödtek. Pedig direkt vigyáztak egymásra.
A Köpcösnek becézett egykori drogbáró sokáig a világ egyik legkeresettebb bűnözője volt. Most egy amerikai börtönben ül.
A nácik elleni kiállásával ismertté vált Glazos hatvan éven át volt a görög baloldal megalkuvást nem ismerő szereplője, több mint egy évtizedet töltött börtönben.