Olaszországban és Spanyolországban is lassul a járvány terjedése

külföld

Az ország teljes járványügyi zárlat alá vétele óta, azaz egy hónapja nem azonosítottak olyan kevés új koronavírusos beteget egy nap alatt Olaszországban, mint kedden, amikor 880 fővel nőtt a fertőzöttek száma - közölte az olasz polgári védelem.

A koronavírus-járványnak kedden 606 újabb halálos áldozata volt Olaszországban, ami kevesebb, mint a tegnapi 636 haláleset, de több a vasárnap mért 525 fős növekménynél. A mai nappal 17127-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma.

A másik fontos adat, hogy a mai napon a vírusfertőzésből felgyógyulók 1555 fős száma jóval meghaladta az újonnan megbetegedettekét.

A járványügyi görbe elkezdett lefelé ívelni - fogalmazott Angelo Borelli, a polgári védelem vezetője keddi sajtótájékoztatóján. Borelli ugyanakkor hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy ne kellene továbbra is szigorúan betartani a járványügyi intézkedéseket. Giovanni Rezza az olasz Közegészségügyi Hivatal vezetője kijelentette, "attól, hogy sikerült lenyomni a járványgörbét, a vírus még nem tűnt el", és hogy valószínűleg az egyelőre kevesebb diagnosztizált beteget számláló déli tartományok sem valószínű, hogy megmenekülnek a járványtól.

A polgári védelem minden eszközzel el akarja kerülni, hogy a csökkenő számokon felbátorodva az olaszok felhagyjanak az óvintézkedések tiszteletben tartásával. Húsvétra tovább szigorítják a kijárási korlátozás ellenőrzését. 

Spanyolország

Spanyolországban az elmúlt 24 órában mind az új fertőzöttek (5478), mind az új halálozások (743) számában emelkedés mutatkozott, de a spanyol egészségügyi hatóságok továbbra is úgy látják, a járvány terjedése továbbra is lassul. Az ellentmondást az oldja fel María José Sierra, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ epidemiológusa szerint, hogy a hétvégi esetekről szóló jelentések csúszva érkeztek be az adatokat feldolgozó központba.

A január 31-én azonosított első eset óta eddig 140 510 fertőzöttet szűrtek ki az országban. A halálos áldozatok száma pedig mára elérte a 13 798-at. (Guardian/MTI)