Akár napokon belül dönthet az EU egy koronavírus elleni gyógyszer engedélyezéséről

járvány

Az Európai Unió gyorsított eljárásban vizsgálja a remdesivir nevű szer használatának engedélyezését a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítására - közölte vasárnap a svéd gyógyszerügynökség. A hatóság járványügyi munkatársa, Charlotta Bergqvist szerint 

a remdesivir bevezetéséről a döntés néhány napon belül megszülethet.

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) szombaton engedélyezte a remdesivir használatát a kifejezetten súlyos állapotú betegeknél. A hét elején Abe Sindzó japán kormányfő is bejelentette, hogy a remdesivirt várhatóan jóváhagyják.

A gyógyszert az amerikai Gilead Sciences vállalat fejlesztette ki az ebola lehetséges ellenszereként. 

Fotó: Eric Risberg/AP

A The New England Journal of Medicine című tekintélyes orvosi folyóirat egy nemrég közzétett tanulmánya szerint a remdesivir alkalmazása hozzávetőleg 70 százalékban hatékony, de komoly mellékhatásai lehetnek például a vesére nézve - írja az MTI. A WHO honlapjára nemrég - állítólag véletlenül - felkerült egy nem hivatalos kínai kutatás a remdesivirről, ami viszont azt állapította meg, hogy a gyógyszer nem alkalmas a betegség kezelésére; sőt egyes esetekben le kellett állítani a tesztelést, olyan mellékhatásokat okozott a tesztalanyoknál. (A tesztelés nehézségeiről és problémáiról március végén írtunk részletesen.) A Gilead Sciences egyébként elvileg lemondott arról a besorolásról, így az ezzel járó üzleti haszonról is, amely alapján hét évig kizárólagos jogai lettek volna a gyógyszer előállítására.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Magyarország az elsők között vesz részt, Lengyelországgal közösen, a remdesivir kipróbálásában, a klinikai vizsgálatok most kezdődnek a Szent László kórházban.

Kapcsolódó cikkek

Engedélyezték a koronás betegek remdesivir-kezelését az Egyesült Államokban

A kormány által megrendelt tesztek alapján a gyógyszer akár harmadára csökkentheti a kórházi betegek felépülési idejét.

Rényi Pál Dániel
külföld

Elbukott az első komolyabb klinikai tesztjén a koronavírus ellen bevetett Remdesivir

Nagy reményeket fűztek hozzá, de egyre több a bizonyíték rá, hogy az ebolára kifejlesztett gyógyszer nem alkalmas koronavírusos fertőzöttek kezelésére.

Neuberger Eszter
gyógyszeripar

Ha már úgyis tízezrével kerülnek kórházba emberek, a WHO gigantikus gyógyszerkísérletbe kezdett

Minél sürgősebben meg kéne találni a szert, ami hatékony lehet a járvány megfékezésére. Most, hogy ezrével kerülnek kórházba fertőzöttek, akiket amúgy is minden lehetséges eszközzel gyógyítani próbálnak, a WHO szerint akár klinikai teszteket is lefolytathatnak. Bele is vágtak a világ legnagyobb gyógyszerkísérletébe.

Király András
tudomány

A remdesivir gyártója lemondott a monopoljogáról

A kísérleti gyógyszert kifejlesztő Gileadot sokan bírálták, amiért hét évre monopóliumot biztosított magának az előállításra. Most, hogy lemondtak róla, ha a gyógyszer hatásosnak bizonyul és engedélyezik, generikus gyártók is előállíthatják.

Király András
tudomány

Megkezdték a remdesivir klinikai tesztjeit Magyarországon is

A Szent László Kórház főigazgatója is részt vett az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy