Egy indiai gázszivárgásban nyolc ember meghalt, több száz pedig rosszul lett

külföld

Legalább nyolc ember életetét vesztette, százak pedig kórházba kerültek egy gázszivárgás miatt, ami India déli részén egy polimer gyárban történt, írja a BBC.

Helyi idő szerint hajnal háromkor történt a baleset Visakhapatnam városában. Egy dolgozó szerint a kiszivárgott gáz sztirol volt, amit általában hűtenek, de valahogy mégis kiszabadult.

Ahogy a gáz elterjedt a környéken, a lakók pánikban rohantak az utcákra. A kórházba került emberek nehéz légzésre és arra panaszkodtak, hogy ég a szemük. A hatóságok evakuálták a környéken lakókat, mert attól tartanak, hogy a gáz akár három kilométeres körzetben is elterjedhet. Ráadásul a szivárgást még mindig nem sikerült megállítani. Az embereket arra kérik, hogy vizes ruhákkal takarják el az arcukat.

Indiában nem ez volt az első tragikus gázszivárgás, 1984-ben egy kémiai üzemből kiszivárgot anyag ezreket ölt meg, amit azóta is a világ legsúlyosabb ipari katasztrófájának tartanak.