Hétfőn a ligaigazgató Richard Garlick beszélt arról újságírók előtt, hogy szigorúan ellenőrzik majd az edzéseket a Premier League csapatainál, ahol keddtől engedélyezték a kiscsoportos edzéseket.
Egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódik a bajnokság, de az össztartásokra engedélyt kaptak a csapatok, szigorú előírások mellett. Ez azt jelenti, hogy egyszerre öten tartózkodhatnak a pályán, lehetőség szerint egyelőre kontakt nélkül, és maximum 75 percig tarthatnak a foglalkozások.
Garlick azt mondta, hogy akár videófelvételeket is bekérhetnek az edzésekrő, sőt GPS adatokat is elemezni fognak annak érdekében, hogy biztosak legyenek benne: a klubok a szabályok szerint járnak el. Rajtaütésszerű ellenőrzésekre készülnek, de azon is dolgoznak, hogy az összes klub edzéseire megfigyelőket delegáljanak.
Az előírások nem csak a járványügyi megfontolások miatt fontosak, hanem mert aki nem tartja be azokat, előnyre tehet szert a többiekkel szemben. A liga nem számít arra, hogy a közeljövőben enyhítéssel tudnak élni a klubok irányába, tekintettel a közegészségügyi helyzetre.
A remények mindenesetre úgy szólnak, hogy júniusban újraindulhat a Premier League. (Reuters)