Értse már meg végre mindenki, hogy Orbán Viktor FÉRFI!

életmód

„…de ha kitör a vad vihar, ráfüggesztik a tekintetüket, és csak benne reménykednek, a Férfiasságban…” (G. Fodor Gábor)

Magától Orbán Viktortól, Magyarország örökös miniszterelnökétől tudjuk, hogy egy sörreklámban sincs párja, ha férfiasságról van szó, erről nyilván egytől egyig igaz legendák szólnak:

  • 5, 4, de az is lehet, hogy csak 3 órát alszik naponta.
  • Ha megéhezik, jól megtömi a hasát.
  • Nem mosogat, és fogalma sincs arról, hogy hol van a porszívó a lakásban.
  • Ha felszalad 10-15 kiló, elmegy fát vágni.
  • Autisztikus jegyeket mutatva rajong a fociért: például a felesége által kivasalt Nemzeti Sporttal kezdi a napot, és a harmadik kétharmad után először az FTC-nek mondott köszönetet.
  • Hokizás közben kiverték az első két fogát.
  • A fiával egyszer menet közben cserélt helyet a libegőn.
  • Eljátszotta a nyaralásra vitt pénzét „itt a piros, hol a piros”-on.
Orbán tigrises pólóban az árvízben Tiszavárkonynál 2000. április 19-én. A 2013-as árvízkor még keményebb volt: molos bicskával vágta a kolbászt.
Fotó: Koszticsák Szilárd/AFP

De az elmúlt pár évben az ipse férfiassága még szembeötlőbbé vált. A tag már nem is simán egy kőkemény fazon, hanem egy egyszemélyes magánhadsereg, egy szőrös tökű krapek, egy minden hájjal megkent pacák és egy varacskos, mocsári vadkan egyben.

Belevaló papapótló

Orbán most már egyszerűen minden pillanatban majd kicsattan a férfiasságtól, nem hagyja, hogy balekot csináljanak belőle vagy palimadárnak nézzék, így nem bújik sem az asszony, sem más férfiak szoknyája mögé. Chuck Norrisnak egyenesen utcai harcosként jellemezte magát.

Forrás

A bátyja olyan kemény, hogy még a bátyja (mármint a testvére) is birkózó, és az sem csoda, hogy a miniszterelnök fia focista lett, majd a papi hivatást választotta, végül pedig belépett a hadseregbe, de még a kormányfő veje is nagy forma: pár év alatt milliárdos lett Orbán közelében. Persze, ha a főfőnök nem lenne ennyire stabil bástya, akkor nem is tudott volna nyolcszor föltámadni.

Forrás

A tűzben pácolt pasas

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Orbán szerencsére nem elméleti ember, a védekezést nem azért irányította személyesen, mert ért az egészségügyhöz, hanem azért, mert a józan esze a helyén van, és sok válságot látott, sok lében fürdött már. Szemben Karácsony Gergellyel (aki többek között szemüveget visel) Orbán Viktor – hogy a vidékiek is értsék – az a típus, aki kora reggel összerak egy szekrényt a disznóvágáson, és ha kolbászt tölt, nincs apelláta.

Forrás

Elölgombolós takker

Ha kell, zakóban kezd el a nyílt utcán gazolni. (Persze lehetne kekeckedni, hogy ezt miért nem hagyja a nőkre – ha már a politika csúcsára úgysem engedi őket, mondván, nem bírnák ki –, csakhogy a miniszterelnök nőügyekkel nem foglalkozik.)

Forrás

Kajak nem hiszed el ezt a hapsit!

A kormányfő egyszer beállt kajakot cipelni öltönyben.

Forrás

Megoldja maszekba a pali

Orbán az egyetlen EU-s vezető, aki meg sem várta az operatőrt, inkább maga vette fel az Európának szánt üzenetét, és még szájmaszkot is magának varrt.

Nagyfater elszabadul 2. – A hangyás gatyában, avagy gútentág faszikáim

Nem titok, hogy a miniszterelnök még mindig nagy barátja a „nőcsábász” Silvio Berlusconinak, és Orbán pártja az egyetlen, amelyik olyan polgármesterrel tudott választást nyerni, aki Fekete Pákóra szerelmeskedett az Adrián. Ezen a vonalon a legújabb fejlemény az, hogy Orbán Viktor május 22-én, reggel 8-kor a Kossuth Rádió stúdiójában Nagy Katalin műsorvezetővel közölte, hogy „magabiztosabb, fickósabb vagyok így péntek reggel, macsósabb egy kicsit, ha szabad így fogalmaznom”. (Szabadott.)

Forrás

Egy közülünk (az egyetlen)

És hogy több kérdés ne is legyen: a miniszterelnök a kormányülés napján a várban lévő irodájába egy műanyagvödörben kovászos uborkát vitt.

Úgyhogy értse már meg végre mindenki, hogy Orbán Viktor FÉRFI!

Kapcsolódó cikkek

Én még soha a büdös életben nem láttam olyan kemény embert, mint amilyen Orbán Viktor

Talán csak Dózsa Lászlót. Bár a miniszterelnök hetek óta el van tűnve, én nem aggódom: a jég hátán, napi 23 órát dolgozva is megélne, egy marék hideg salakon.

Herczeg Márk
életmód

Orbán beugrott az FTC-hez, hogy megköszönje a támogatást

„Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke apró figyelmességgel lepte meg a kormányfőt” – írja a fradi.hu.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktornak igaza van

„Van, aki ezt képes férfiasan kezelni, és van, aki inkább az asszony mögé bújik” – mondta Orbán arról, hogy Vona felesége levélben könyörgött, a habonyi médiában ne nevezzék teljesen alaptalanul homoszexuálisnak a férjét.

Herczeg Márk
politika

Orbán azért buzizik a parlamentben, hogy megmutassa: ő egy közülünk

A korrupciós vádakra férfiszoknyázással vágott vissza. De ez nem csak egyszerű odacsapás volt Vonának. Trump, Putyin és a többiek ugyanígy állítják saját szolgálatukba a suttyóhumort, hogy az elit csúcsáról lázadjanak az elit ellen.

plankog
vélemény

Egyre szorosabb a kapocs Orbán testvére és az állami pályázatokon taroló vállalkozó között

A vállalkozónak közös cége van ifj. Orbán Győző vejével, és az egyik érdekeltsége fióktelepet nyitott az Orbán-család cégének ingatlanán.

Pethő András, Zöldi Blanka
direkt36

Már törölte is az Orbán Gáspár katonai esküjérők készült videót a szolnoki tévé

Pedig a miniszterelnök is cameózott benne.

Czinkóczi Sándor
politika

Tiborcz István még csak most kezd beindulni

Pazar éve volt a miniszterelnök vejének. És még csak most jön a java, amihez állami bank óriáshitele is segíti.

Haszán Zoltán
gazdaság

Szabotázs vagy véletlen: Orbánt a saját Facebook-videósai tették nevetségessé

Felmászott a szedett-vedett kutyaólba, közben azt mondta, hogy “saját szemeimmel láthattam, hogy ez egy komoly építmény, a világ bármely országa megirigyelhetné.”

Szily László
INTERNET

Orbán: Nyolcszor öltek meg, nyolcszor támadtam fel

Egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk a Néppártból, mondta péntek reggel Orbán Viktor, aki szerint Soros György a világ első számú oligarchája.

Boros Juli
politika

Orbán: Azzal nem lehet megvádolni, hogy értek az egészségügyhöz, de a józan eszem a helyén van

"Akkor leszek elégedett, ha megöltük ezt a nyomorult vírust."

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán szerint „az ötödik kerületi” Kúria nem tudja, mi folyik az országban

A gyöngyöspatai ítélet alapján fejtegette, hogy a „bennszülöttek” nem érezhetik otthon magukat a hazájukban, mert „egy kisebbség” rendszeresen rájuk kényszeríti az akaratát.

Király András
POLITIKA

Titkolják, öl-e disznót Orbán

Elmúltak a régi szép idők. Míg korábban belekben gázolva mesélte a sajtónak, hogy már több száz disznóölésen járt, ma már nem nyilvános, feldolgoz-e yorkshire-t vagy mangalicát.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Monoton közleményfelolvasás után Orbán gazolni kezdett a Vigadó előtti járdán

Mi sem értjük. Itt a dzsudzsákos miniszterelnöki videó ellenpontja.

Horváth Bence
életmód

Orbán elárulta, miért nem enged nőket a politika csúcsára

A saját érdekükben, mert nem bírnák. Egy zártkörű beszélgetésen elmondta azt is, hogy szerinte ki igazán tehetséges a női politikusok között, de annyira tehetséges, hogy nemcsak a nőkkel veszi fel a versenyt. De miniszter egy ideig nem lesz belőle sem.

Haszán Zoltán
POLITIKA

„Nőügyekkel nem foglalkozom”, mondta Orbán a washingtoni nagykövet visszahívásáról

Szemerkényi Réka helyett egy olyan embert küldenek ki amerikai nagykövetnek, aki két és fél éve foglalkozik külügyekkel.

kasnyikm
POLITIKA

Már akkora a munkaerőhiány, hogy a miniszterelnöknek is be kell segítenie a cipekedésben :-(

No mercy. Alku nincs.

Herczeg Márk
gazdaság

Orbán szerint csak azért nem kötelező a maszkviselés, mert nincs elegendő az országban

A miniszterelnök is készített magának otthon.

Botos Tamás
POLITIKA

Vittorio e Silvio, i due buoni amici: Orbán meglátogatta Berlusconit

A miniszterelnök Olaszországban tárgyal a jobboldali pártokkal, beugrott a 83 éves bukott kormányfőhöz is.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ebben a városban nem szokás tüntetni, de a Borkai-botrány kivitte az embereket az utcára

A szexparti és a korrupciós ügyek elégnek bizonyultak ahhoz, hogy sok győri álljon ki a polgármesterük ellen. Összellenzéki tüntetést tartottak a városháza előtt.

Szurovecz Illés
Politika

Orbán: Kásler miniszter úr érdemei történelmiek

A Soros-hálózat emberei pedig azon dolgoznak, hogy legyen migránsválság, mert akkor a kormányok bajba kerülnek, és hitelt kell felvenniük „jó kis kamatra”.

plankog
politika