Még március legvégén, kevéssel a koronavírus-vészhelyzet kihirdetése után nyújtotta be Semjén Zsolt, a KDNP elnöke azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a személyi iratokban eddig szereplő nem kategóriát lecserélnék a születési nemre, amit a veleszületett elsődleges nemi jellegek és kromoszómák szerint határoznak meg. Tehát a május 19-én elfogadott törvény gyakorlatilag megakadályozza, hogy a nemváltást elismerje a magyar jog. A hazai transznemű közösség szerint az intézkedés megalázó, és a hétköznapi életüket teszi nehezebbé.
Péntek kora este körülbelül 30 tiltakozó vett részt a Szivárvány Misszió Alapítvány akcióján, ahol többen elégették anyakönyvi kivonatukat.
Az eseményen felszólalt Gyarmati Dániel, a Budapest Pride egyik szervezője, beszédében felidézte a KDNP-s Vejkey Imre mondatát, aki szerint „közömbös”, hogy mit gondolnak a törvényről azok, akiket érint.
„Én transzneműként kimondom, teljesen közömbös a nem érintettek véleménye” - reagált Gyarmati a politikus gondolatára.
Beszédet mondott Ördög Ivett, transznemű aktivista, akivel a törvényjavaslat benyújtásakor készítettünk interjút.
Mindkét felszólaló kiemelte, hogy a transznemű embereknek mindennapos megaláztatást jelent, ha nem használhatják a hivatalos irataikban a választott nevüket. „Munkavállaláskor, az orvosnál, a postán, mindig mások jóindulatának vagyunk kiszolgáltatva” – mondta Ördög, aki szerint a transzneműek ugyanúgy fontos és hasznos részei a társadalomnak, mint bárki más.
„Miért kell megint Magyarországnak annak az országnak lenni, ami a tehetségeit elkergeti? Miért kell igazi hazafiaknak elmenekülni az országból?” – kérdezte.
Magyarországon 2003 óta van lehetőség a nemváltás jogi elismertetésére, de a gyakorlatban, részletes szabályozás híján, az elmúlt években a kérelmek elbírálását visszatartották. 2018-ban például a GDPR adatvédelmi törvény életbe lépésére hivatkozva függesztették fel a nemváltoztatási engedélyek kiadását, de korábban is kiszámíthatatlan volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma melyik kérelemmel foglalkozik és melyikkel nem.
A nemváltoztatás megtiltása sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét, a magánélet tiszteletben tartásához való jogot is, erről az Emberi Jogok Európai Bíróságán ítéletek is születtek. Legutóbb 2019-ben marasztalták el Macedóniát, amiért bürokratikus módon nehezítették a nemváltást.
„A transzjogok emberi jogok!" - skandálták a résztvevők az esemény végén és azt kérték, hogy aki támogatná az ügyüket, csatlakozzon az Amnesty International kampányához, és küldjön egy levelet az alapvető jogok biztosának.
Gyámság alá helyezett polgármesterek és színházak, transzszexuálisok ellehetetlenítése, a városligeti építkezési tilalom felülírása és két ingatlan Schmidt Máriáéknak.
Szél módosító javaslata végül nem jutott túl az igazságügyi bizottságon.
A kedden benyújtott törvény az egyik legkiszolgáltatottabb kisebbségtől venné el a reményt, hogy valaha élhetnek megaláztatások nélküli hétköznapokat. A javaslat elfogadása egyértelműen befolyásolni fogja 23 transznemű panaszos folyamatban lévő strasbourgi perét is, az államot kártérítésre kötelezhetik.