Az elmúlt hetekhez hasonlóan vasárnap megint az utcára vonultak Jair Bolsonaro, Brazília szélsőjobboldali elnöke lelkes szimpatizánsai Rio de Janeiroban. A tömeg most az elnöki palota előtt gyűlt össze.
A rendezvény egy pontján pedig maga Bolsonaro is megjelent a helyszínen, lóháton üdvözölte a rajongóit, és fittyet hányva az általa amúgy is kamunak tartott járványveszélyre, két gyereket még a nyakáb is ültetett rövid időre.
Közben a helyszínen ellentüntetők gyülekeztek: feketébe öltözött futballszurkolók, a France24 tudósítása szerint olyan transzparensekkel, mint „Mi vagyunk a demokrácia”, vagy „A fasizmus ellen”.
Az Associated Press tudósítása szerint a rendőrség a több száz fős ellentüntetés feloszlatása mellett döntött, és könnygázzal kényszerítette távozásra a résztvevőket.
Bolsonaro mellett azóta szerveznek rendszeresen utcai megmozdulásokat a választói, mióta az elnök ellen bírósági kezdeményezésre nyomozás indult a rendőrség munkájának tiltott befolyásolása miatt. Április 22-én egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra a brazil legfelsőbb bíróság, amin Bolsonaro arról beszél, hogyan tervez leváltani magas rangú nemzetbiztonsági hivatalnokokat, sőt, minisztereket,
hogy megakadályozza, hogy „kicsesszenek” a barátaival és a családtagjaival.
Az egész ügyet Sergio Moro, azóta távozott igazságügyi miniszter robbantotta, aki először vádolta meg Bolsonarot azzal, hogy saját érdekében beavatkozott egy rendőrségi nyomozásba. (abcnews.com)
Jair Bolsonaro szerint hazájában nincs semmi baj, és nem is lesz, a brazilok egyébként sem kapnak el semmit. A riói favelák bandái valamivel felelősebben viselkednek nála.
Sérgio Moro az egyik legnépszerűbb miniszter volt az országban.