Sötét parkolási ügyek, orosz hírszerzők és állami segítség az államot károsító gázbizniszhez - ezek voltak a 444 legjobb cikkei

szolgálati közlemény

Amikor 2013 tavaszán elindult a 444, az első nap körülbelül 66 ezer ember nézte meg. Idén márciusban, miután kitört a világjárvány 800 ezer ember olvasta rendszeresen a 444-et. Az elmúlt hét évben több mint 150 ezer anyagot publikáltunk, az elmúlt hetekben ezek közül segítettetek kiválasztani, hogy melyik volt a hét legjobb. Minden évből egyet.

Igazán alapos, nagy anyagot készíteni sok időbe telik, sok ember kell hozzá, ezért sok pénzbe is kerül. Egy-egy nagyobb nyomozásunkon hónapokig dolgozunk, az ilyen munkát pedig nagy részben az teszi lehetővé, hogy sokan, az elmúlt években összesen több tízezren támogattátok és támogatjátok most is a 444 szerkesztőségét.

A pénzt, amit tőletek kapunk ezekre a kiemelt anyagokra, azon belül is a munkatársaink fizetésére költjük.

2019-ben a 444 összes bevételeinek 30 százaléka származott az olvasóktól, ebben benne vannak a támogatásaitok, a könyveladások, rendezvények. Ahogy idén tavasszal a világjárvány nyomában hónapokra leállt az élet és a gazdaság, úgy omlott össze a reklámpiac is, ahonnan a 444 bevételeinek nagy része származott. Ebben a helyzetben végképp csak rátok számíthatunk, az újság jövője rajtatok múlik.

Ezért kérünk arra, hogy ha teheted támogasd rendszeresen a szerkesztőséget!

A hét év hét legjobb cikke pedig a szavazataitok alapján a következő:

Interjú az áfacsalásokról és az adóhivatal szerepéről Horváth Andrással, aki azután hagyta el a munkahelyét, hogy több általa kezdeményezett vizsgálatot leállítottak.

Megrázó cikk a tanítványait és más rá bízott gyerekeket szexuálisan kihasználó S. tanár úrról.

Oknyomozó cikkben tártuk fel, hogyan csinált óriási pénzeket a MET nevű gázkereskedő cég állami segítséggel, de az állam kárára.

A Vizoviczki László felemelkedéséről, bukásáról és politikai kapcsolatairól szóló cikksorozatunk (első, második, harmadik rész) az év egyik legmeghatározóbb anyaga lett.

Ferencvárosban egy politikusokból, vállalkozókból álló csoport egyfajta árnyék önkormányzatot működtetve szervezetten szívta le a kerület forrásait és konvertálta a közvagyont magánvagyonná. Az ő tevékenységüket mutatta be a 444 tényfeltáró sorozata.

Az orosz külföldi hírszerzés vezetőjének családja, és egy, az orosz szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott üzletember is magyar papírokat kapott a letelepedési kötvényprogramban. 2018-ban egész éven át nyomoztunk, hogy bemutassuk, pontosan milyen figurák előtt nyitotta meg pénzért Magyarország és Európa kapuit a kormány. (Első rész errefelé.)

2010-ben a Fidesz átvette a hatalmat a budapesti parkolásban is. Látszólag leszámolt a Demszky-korszak parkolási nagymenőivel. Filmünk azt mutatja be, hogy a látszat ellenére az MSZP és a Fidesz továbbra is együtt tartják fent azt a 25 éves rendszert, aminek köszönhetően a parkolásból származó milliárdok szinte teljesen eltűnnek, és közben Budapest belefullad a parkolási káoszba.

Kapcsolódó cikkek

7 éves lett a 444, keressük a 7 legjobb cikkünket

Minden évből 7 anyagot választottunk ki, és arra kérünk, hogy állítsd őket sorrendbe. Most az alakulásunk évével, 2013-mal kezdünk.

444.hu
szolgálati közlemény

Fél kiló cukorral bemutatjuk, hogy működnek a milliárdos áfacsalások

Horváth András elmagyarázta a nagy ÁFA-csalás egyik módját. Az adóellenőrből lett leleplező bemutatja, hogyan lesz az áruháznak olcsóbb a külföldről jött áru, mint amennyibe az eredetileg került. A módszert százmilliárdos nagyságrendben űzik szerinte.

Magyari Péter
gazdaság

Melyik volt 2014 legjobb 444-es cikke?

És itt vannak a 2013-as szavazás eredményei.

444.hu
szolgálati közlemény

Melyik volt 2015 legjobb cikke a 444-en?

És a 2014-es szavazás eredményei.

444.hu
szolgálati közlemény

A legtöbb pénzt most így lehet csinálni Magyarországon

A magyar kormány különleges lehetőséget ad évek óta egy földgázkereskedő cégnek. Benne vannak az oroszok, benne van a Mol, benne van a fehérvári focicsapat gazdája is. Egy állami vállalat hozza be nekik a határon a gázt, de a hasznot már a MET fölözheti le.

Magyari Péter
gazdaság

Melyik volt 2016 legjobb cikke a 444-en? Szavazz!

És a 2015-ös szavazás eredményei.

444.hu
szolgálati közlemény

Napnyugtától napkeltéig ő uralta ezt a várost

Vizoviczki László majdnem 20 évig tartotta hatalmában a budapesti éjszakát. Magas rangú rendőröket, politikusokat, közhivatalnokokat, gazdag vállalkozókat és hírességeket tett zsebre, most mégis adócsalásért veszik elő. Ráadásul a nyomozás mintha elakadna azon a ponton, hogy kik húztak igazán hasznot a Vezér ügyeiből.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Vizoviczki ligájában nem számítottak a pártok, az ő pénzéből mindenki akart

Vizoviczki László csápjai mindenkit elértek az V. kerületben. 2012-ig nem volt olyan polgármestere a kerületnek, akinek az idején ne kapott volna valamilyen engedményt a Vezér birodalma, és a Belváros nélkül Vizo soha nem is tudott volna ennyire megerősödni. De az ügyészséget ez egyáltalán nem érdekli.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud

A magyar állam a mai napig nem tudja eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval. Lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne. Vizoviczki 3.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Az első ferencvárosi oknyomozásunk, színházi zaklatások és a nemzeti díszletépítés rendszerei

Keressük 2017 legjobb 444-es cikkeit.

444.hu
szolgálati közlemény
Videó

Benne van a kéményes, a kincstárnok, a főépítész, a közteresek, és a piramis csúcsán egy ismeretlen parlamenti képviselő áll

Ferencváros halmozódó visszás ügyei mind összefüggnek. Olyan az egész, mint a Drót című sorozat.

plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Letelepedési kötvények, orosz befolyás, egy diákcsíny és a bolygó legjobb regénye

Szavazz 2018 legjobb 444-es cikkeire.

444.hu
szolgálati közlemény

Putyin gépezetének tagjai kaptak magyar papírokat Orbánék kötvényprogramjában

A 444, a Direkt36 és a Novaja Gazeta közös nyomozása orosz parlamenti képviselőkről, állami cégek vezetőiről, a külföldi hírszerzés igazgatójának családjáról és egy szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott üzletemberről.

Roman Slejnov, erdelyip, Zöldi Blanka
politika

Súlyos nemzetközi bűnügy gyanúsítottja és a szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kapott a kötvényprogramban

Aleppóból Pesterzsébetre tette át a székhelyét, majd beszállt a Rogán-féle programban a férfi, akit tavaly novemberben kommandósok vittek el. Olyan szír üzletembert is beengedtek Magyarországra, akit az amerikai kormány szerint emberi jogi jogsértések miatt terhel felelősség.

Sáling Gergő, erdelyip, Zöldi Blanka
bűnügy

Parkolási botrány, összeomló világ és Gruevszki a szomszédban

Ez az utolsó kör, szavazz 2019 legjobb cikkére!

444.hu
szolgálati közlemény
Videó

Ez a rendszer a tetejétől a talpáig bűzlik

A 444 első közösségi finanszírozásból készült filmje a fővárosi önkormányzatok egyik legsötétebb ügyéről, a parkolási bizniszről szól, amin évtizedek óta egy politikához kivételesen közel álló csoport gazdagodik. Teljes film.

Kiss Bence, Ács Dániel, Mészáros Zsófia, Botos Tamás
video