Csipszet zabáltok, sört isztok és szart írtok másokról - üzente az újságíróknak a dühös ukrán védő, aki nagy bravúrral három év alatt háromszor esett ki az NBI-ből

nb1

Miután különböző ukrán és fehérorosz csapatokban játszott, Jurij Habovda 2017 nyarán igazolt Magyarországra, a Balmazújvárosba. Nagy sorozat kezdődött ezzel. Első magyarországi évében a jobbhátvéd kiesett az NBI-ből a Balmazzal. Aztán átigazolt Szombathelyre. A következő évben a Haladással is kiesett. Szombathelyen az NBII-ben is folytatta, de decemberben családi okok miatt kérte a szerződése felbontását. Azt nyilatkozta, hogy apja halála miatt haza kell térnie.

Pár héttel később, januárban már ismét NBI-es csapat tagja volt, a védő a Debrecenhez igazolt. A hajdúságiakkal sem volt szerencséje, a múlt héten velük esett ki az NBI-ből. Habovda egy emlékezetes megmozdulása a Puskás Akadémia ellen, ami után a felcsútiak egyenlítettek.

Forrás

Volt, aki ennél többször esett ki, de a három év alatt három bukás különleges teljesítmény.

Jurij Habovda
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Ezt a különös bravúrt megírta pár újság, köztük a haladasfc.nyugat.hu. De ezen Habovda annyira bepöccent, hogy az Instagramon kelt ki az újságírók ellen.

„Azt hiszitek, hogy tönkretehettek? Soha! Halljátok, soha! Néhány sportoldalhoz szólnék ezúton, és a haladasfc.nyugat.hu-hoz fűződő »megrendelt« cikkhez. Ti semmirekellők vagytok, akik az életükben semmit sem értek el, és akik csak a mások kudarcainak örülnek! Nem tudtok semmit a futballról! Sok mindenen átmentem az életemben, és ami a legfontosabb: őszinte vagyok magamhoz a foci és a professzionalizmus vonatkozásában! Nem sajnálok semmit, ami ebben az utolsó három szezonban történt, keményen dolgoztam és minden erőmet odaadtam annak a csapatnak, melyben játszottam! Minden épeszű ember, aki ismeri a labdarúgást, tudja ezt és látta is! A ti életetek továbbra is árnyékban marad a számítógépes asztalnál, csipszet zabáltok, sört isztok és sz.rt írtok másokról! Gyengék voltatok, azok is vagytok és lesztek is! Hamarosan elmondok egy pár dolgot, miután mindenre másképp fogtok nézni!”.

Forrás

Habovdának magyar útlevele is van, így akár az NBII-ben is játszhat, ahol légiósok egyébként nem lépthetnek pályára. Hátha visszafelé is sikerül a bravúr. (via nso)