Mindig szívesen nyilatkozik, mondta Rácz Zsófia, majd elsétált az RTL kérdése elől

POLITIKA

"Azt az elvet vallom, hogy akkor nyilatkozok, akkor beszélek valamiről, miután már valamit letettem az asztalra. Jelenleg még a munka fázisa zajlik," jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár az RTL Klub Híradójának. Rácz Zsófiát decemberben nevezték ki a posztra, az azóta eltelt időszakban hiába kereste a csatorna, most először sikerült megszólaltatniuk. Az államtitkár szabadkozott:

"természetesen, sajnálom, hogy ha ebből volt félreértés, de ahogy most is, bármikor nagyon szívesen" válaszol.

Hogy mennyire szívesen, rögtön be is mutatta. Arra a kérdésre, hogy hogyan kommentálná, hogy a kormánypárt törvényt módosított kinevezése miatt, úgy válaszolt, hogy

"nekem nagyon erős küldetéstudatom van azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok hangját képviseljem, az ő hangszórójuk legyek."

Miután a RTL Klub riportere jelezte, hogy nem válaszolt a kérdésre, Rácz egyszerűen elsétált.