Ráfaragott a Fradi a BL-selejtező sorsolásán

magyar foci

Három csapat közül kaphatott ellenfelet a Ferencváros a BL-selejtező első körében. A két csemege ellenfél közül az izlandi KR Reykjavik a Celticnek, az északír Linfield és a koszovói Drita kedden rendezendő meccsének győztese pedig a Legia Varsónak jutott, míg a Fradi a náluk erősebb svéd bajnokkal a Djurgardennel játszhat az egymeccses, Budapesten rendezendő fordulóban. A selejtezőt augusztus 18-án vagy 19-én tartják.

A stockholmi csapat, aminek a neve azt jelenti, hogy állatkert vagy vadaskert, 12-szeres svéd bajnok, de a tavalyi győzelme előtt 14 évvel győzött utoljára. A közpénzből felturbózott Ferencvárosnak rettegnie azért nem kell, a Transfermarkt szerint a svédek keretének összértéke pont a fele a Fradiénak.

"Ha választhattunk volna, akkor a Ferencvárosra esett volna a választásunk, így most érthetően nem vagyok csalódottak." - nyilatkozta a sorsolás után Bosse Andersson, a svédek sportigazgatója.

Ez az első BL-selejtezőkör lesz, a csoportkörbe való bejutáshoz négy akadályon kellene túljutnia a Ferencvárosnak.