Nem sokat csillapított a gödi koalíciós feszültségeken, hogy a hétvégén Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András együtt fényképezkedtek a Balatonnál:
kedden a helyi összefogásból kivált képviselők és a Fidesz újabb 30 napra felfüggesztették a momentumos polgármestert, Balogh Csabát.A városban azután robbant szét az ellenzéki összefogást, hogy a kormány a veszélyhelyzet alatt elvette a várostól a Samsung-gyár területét. Ezután a DK, az LMP és a Jobbik képviselői a Fidesszel együtt szavaztak a momentumos polgármester ellen. A gödi koalíciós konfliktus augusztusra már odáig jutott, hogy a Momentum és a DK országos vezetése hírhamisítással és fideszes kollaborációval vádolja egymást.
Balogh Csaba újabb felfüggesztéséről szóló rendeletet a DK-s tagságát nemrég felfüggesztő alpolgármester, Lőrincz László terjesztette elő. Ebben többek között azzal vádolja Balogot, hogy „számos alkalommal hátráltatta az Önkormányzat működését, hiszen nem írta alá azokat a döntéseket, amiket a képviselőtestület elfogadott”. Balogh a 444-nek azt mondta, nem szaboltálta a testület működését, egyszerűen azért nem írta alá a döntéseket, mert meg kellett várnia a hiteles jegyzőkönyvek elkészülését, ami a nagy terjedelem miatt 15 napig tartott.
Kedd este a testület 30 napos vizsgálatot rendelt el a polgármester ellen, ami alatt Baloghot a polgármesteri tisztségéből is felfüggesztik. A fegyelmi eljárás ideje az LMP-s alpolgármester, Fülöp Zoltán vezeti a testületet, akit a keddi szavazás alatt láthatóan megzavart, hogy a megjelent helyiek végig azt kiabálták neki:
„Áruló, takarodj!”
Ezzel gyakorlatilag meghosszabbították a momentumos polgármester felfüggesztését, akit ugyanezzel a módszerrel épp két hete iktattak ki 15 napra. Az időzítés azért különös, mert az előző felszüggesztést Balogh megtámadta a bíróságon, mert szerinte jogszerűtlen volt a döntés. Ennek a határideje éppen szerdán járna le, de az újabb fegyelmi miatt továbbra sem ülhet vissza a polgármesteri székbe.
A Momentum elnöke Balatonőszödről üzent, Gyurcsány erre kommentben hívta találkozni. Ez össze is jött Tihanyban, de hiába zajlott nyilvánosan, így sem világos, hogy mi történt.
A város momentumos polgármestere szerint ezt egy halálos ítélet, mert így a költségvetés harmada kiesik. Egy új kormányrendelet alapján különleges gazdasági övezeteket lehet létrehozni.
Az DK, az LMP és a Jobbik képviselői a Fidesszel együtt nyesegették meg a momentumos polgármester jogköreit.
A kormánypárt pedig kér egy pezsgőt jéggel.
A Momentum szerint a polgármesterük ellen forduló DK-s, jobbikos és LMP-s képviselők a saját szavazóikat elárulva a Fidesz és a Samsung érdekeit képviselik, ezért a pártjaiknak ki kell zárniuk őket.
A Samsung-gyár elcsatolása után szétrobbant a helyi ellenzéki összefogás.