Szivárványos zászlót tűztek az ásotthalmi önkormányzati hivatal épületére a Momentum aktivistái.
A település polgármestere Toroczkai László, a szélsőjobboldali Mi Hazánk elnöke, aki augusztus 20-án megtapsoltatta a párt másik politikusát, Novák Elődöt, amiért több budapesti önkormányzati épületről leszedte a „sátáni jelképet”, egyszer el is futott a rendőrök elől. Toroczkai azt mondta, Ásotthalmon nem volt szükség erre, hiszen „a mi környékünkön sehol nem kerülnek ki ilyen zászlók”.
„A Momentum tagjai egy olyan helynek szeretnék látni Magyarországot és városait, ahol nem a gyűlölet kovácsol közösségeket, hanem a másik ember segítése és elfogadása - ezért a szivárványos zászló el kell hogy férjen a magyar, az EU-s és a székely zászló mellett is. Mi nem elvisszük, hanem inkább kitesszük ezeket a jelképeket” - írja a Momentum közleménye.
Novák Elődöt a fideszes média sztárjai is támogatásukról biztosították akciói miatt, a hétvégén pedig egy katolikus pap buzizott a HírTV-ben.
Budapesten nemzeti ellenállás kell, Ásotthalmon viszont erre nincs szükség, mert ott nincsenek szivárványos zászlók. Államilag kitüntetett történésszel és jobboldali sztárújságíróval ünnepelt a Mi Hazánk.
Amikor visszasétált, előállították.
A kormánymédia krémje teljesen egyetért a Mi Hazánk-képviselő szivárvány zászlós akciójával. Ha büntetést kap, azt is kifizetnék neki.
Osztie Zoltán épp arról beszélt, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni.